250 megabites letöltési sebesség

Az NTT DoCoMo már korábban beszámolt arról, hogy a nemsokára kereskedelmi forgalomban is elérhető Super 3G hálózatán akár 300 megabites letöltési sebesség is elérhető lesz. Nos ha a valóságos tesztek során ennyit nem is sikerült elérni, azért a 250 megabites letöltési sebesség is igen előremutatónak tekinthető. A japán szolgáltató egyébként sikeresen demonstrált már 1 gigabites letöltési sebességet is, igaz csak laboratóriumi körülmények között, így azt semmiképp sem szabad összetéveszteni egy olyan megoldással, mely valóban elérhetővé is válhat. A japán teszthálózat tehát jól teljesített. Várhatóan 2009 elején már elindul a Super 3G kereskedelmi szolgáltatás is, vagyis akkortól bárki élvezheti a száguldás örömeit. Az egyetlen jogos kérdés csupán az akkumulátor és az üzemidő. Sajnos köztudott, hogy a HSDPA hálózatokon a mobiltelefonok igen gyorsan, legtöbb esetben két órán belül lemerülnek, pedig azok mindössze 3,6 vagy 7,2 megabites letöltési sebességgel kecsegtetnek. Az NTT DoCoMo állítása szerint a Super 3G megoldásokat „igen kedvező” fogyaszás jellemzi, de számszerű adatokat egyelőre nem árult el a gyártó.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés