2,8 milliárdért kelt el a HERE Maps

Megvan a HERE térképek vevője: ahogy azt sejteni lehetett, az Audi, BMW és Daimler (Mercedes) konzorciuma vásárolja meg a Nokia térképét, mintegy 2,8 milliárd eurós áron. Így az Uber és a Facebook is lemaradt a lehetőségről. A mai napon bejelentett üzlet várhatóan 2016 első negyedévében zárul majd.

A felvásárlással a német autógyárak egy újabb lépéssel közelebb kerülnek az önvezető járművekhez, de úgy tűnik, hogy a HERE térkép az emberek számára továbbra is elérhető marad.


(forrás: Krisztian Bocsi (Bloomberg)) [+]

„Ezzel a lépéssel befejeztük a Nokia transzformációjának utolsó szakaszát is. Integráltuk a Nokia Siemens Networks csapatát, kiszerveztük az Eszközök és Szolgáltatások üzletágat, most pedig megállapodást kötöttünk a HERE értékesítéséről. Meggyőződésem, hogy ez lesz a legjobb a részvényeseink, az ügyfeleink és az HERE alkalmazottak számára egyaránt. Megyünk tovább menetrend szerint, most az Alcatel-Lucent beolvasztásán dolgozunk. Megújul a vállalatunk” nyilatkozta Rajeev Suri, a Nokia elnök-vezérigazgatója.

Hirdetés