48,2 millió készüléket szállított le a Huawei

Manapság arról lehet a legtöbbet hallani a mobilos iparág berkein belül, hogy a kínai gyártók hihetetlen ütemben erősödnek, és már a nagykutyákat is képesek voltak maguk mögé utasítani (kivéve az Apple-t és a Samsungot). Ezt támasztja alá a Huawei bejelentése, miszerint 2015 első félévében 48,2 millió készüléket szállítottak le világszerte, ami bevételek szempontjából a tavalyi esztendő hasonló időszakához képest 87 százalékos erősödést jelent. A forgalom ugyanis elérte a 28,3 milliárd dollárt, ami nagyon biztatóan hangzik, kérdés persze, hogy a Lenovo például milyen számokkal áll majd elő a közeljövőben megjelenő riportjában.


[+]

Érdekesség egyébként, de hat év alatt most először fordult elő, hogy Kínában nem nőtt a korábbiakhoz hasonló mértékben az okostelefonok iránti kereslet, a Xiaominál is némi stagnálásról beszélnek. A Huawei-t ez persze aligha zavarja, és előretörésüket jól mutatja, hogy májusban és júniusban 10-10 millió eszközt értékesítettek, vagyis a féléves adatokat nézve az év közepére egyre erősebben teljesített a vállalat. Tavaly összesen 75 millió telefont sikerült leszállítani a kínaiaknak, amivel elmaradtak ugyan a 80 milliós céltól, ám idén mégis a 100 milliót szeretnék elérni, amire most minden esélyük megvan. Ebben segíthet például a szeptemberi IFA kiállításon leleplezésre kerülő Mate8, illetve a már korábban bejelentett mobilok, mint például a P8, vagy a saját márkanév alatt futó Honor 7 és Honor 4A.

Előzmények

Hirdetés