A finn gyártó már korábban is kiadott néhány olyan készüléket, melyben az autofókuszos kamera helyét EDOF (Extended Depth of Field – kiterjesztett mélységélesség), vagy más néven „Full Focus” modul vette át, ám a Nokia World 2010 alkalmával gyakorlatilag csak ilyen megoldással lehetett találkozni. Valószínűleg a marketingesek hibája, de a képminőséget sokan az autofókusszal hozzák összefüggésbe, holott a helyzet azért ennél sokkal árnyaltabb. Adott esetben egy üveglencsével, megfelelő képérzékelővel és képfeldolgozó algoritmusokkal ellátott fixfókuszos rendszer sokkal jobb minőségű képeket tud előállítani, mint egy gyengébb minőségű műanyag lencserendszerrel vagy nem kellően fejlett algoritmussal megtámogatott autofókuszos modul. Az EDOF kamerák – habár első ránézésre hagyományos fixfókuszos megoldásnak tűnhetnek – bonyolult optikai trükköket és feldolgozó algoritmusokat vetnek be a mélységélesség és ezzel együtt a képminőség növelésére.
Digitális képrögzítés RGBG Bayer-színszűrő segítségével.
A „digitális fókusz” néven is ismert technika alapötletét a digitális képrögzítésnél használt Bayer-szűrő ihlette, mely a fény vörös, zöld és kék komponensét pixelenként szűri, vagyis a mögötte elhelyezett fényérzékelő szenzor pontjai csak a beérkező fény egyetlen színkomponensét érzékelik, míg a hiányzó két színösszetevő a környező pontok jelei alapján, becsléssel kerül meghatározásra. A megoldás a gyakorlatban remekül működik, hiszen az emberi szem sokkal érzékenyebb a fényerő változásaira, mint magukra a színekre. Az EDOF kamerákban alkalmazott speciális lencsén – a hagyományos fixfókuszos megoldástól eltérően – a vörös, zöld és kék fénysugarak eltérő fókusztávolsággal bírnak, így a lencséhez közel elhelyezkedő tárgyak esetén a kék, az egy-két méterre elhelyezkedő tartalmak esetén a zöld, míg a távoli hátterek esetén a vörös szín biztosít éles rajzolatot, és ezzel együtt a másik két színösszetevő kissé homályossá válik.
Színcsatornák élessége a tárgytávolság függvényében. (forrás: DxO Lab)
Az optikai trükköt szoftveres eljárás követi, mely a teljes képet néhány tíz képpontból álló régiókra osztja, majd minden egyes apró blokkhoz megállapítja, hogy ott épp melyik színösszetevő biztosít éles rajzolatot, azaz melyik szín alapján volt a képrészlet fókuszban. A legélesebb színkomponens fényerőváltozásai ezután az adott blokk másik két színcsatornájára is átültetésre kerülnek, vagyis a képélesség tulajdonképpen tovaterjed a fókuszon kívüli színkomponensekre is. Az eljárás a valóságban azért működhet mert az emberi szem a fényerő változásaira, és azon belül is a zöld színösszetevőre a legérzékenyebb, mely utóbbi épp a lencsétől közepes, egy-három méteres távolságra elhelyezkedő objektumok esetén a legélesebb.
A blokkok becsült távolsága a színkomponensek élessége alapján. (forrás: DxO Lab)
Az EDOF kamerák képén – az alkalmazott lencsétől függően – általában 30-50 centiméteres tárgytávolságtól kezdve minden egyformán élesnek látszik, ugyanakkor közeli témák fotózására nincs lehetőség. Egészen pontosan az egyetlen lehetséges trükk a digitális képkivágás, azaz kisebb felbontás esetén a digitális zoom alkalmazása lehet. A hagyományos autofókuszos megoldásoktól eltérően az EDOF kameramodulok mindössze egyetlen lencsét igényelnek, így egyrészt sokkal kisebbek és könnyebbek lehetnek, másrészt a parányi lencsetagok optikai hibái sem adódnak benne össze. A „digitális fókusz” további előnye, hogy segítségével a fotózásban kevésbé járatosak minden esetben éles képeket készíthetnek, hiszen esetükben gyakori hiba, hogy nem várják meg a fókuszálási folyamat végét és épp exponálás közben mozdítják el a kamerát.
Tesztfotók fixfókuszos, autofókuszos és EDOF kamerával. (forrás: DxO Lab)
