A héten érkezik a Lollipop a G3-ra

Hirtelen jött a bejelentés, miszerint az LG a héten kezdi elérhetővé tenni a legújabb Android frissítést az idei csúcsmodelljére, a G3-ra. A dél-koreaiaknak azért kellett nagyon gyorsan reagálniuk, mert a napokban felkerült az internetre egy videó (korábban pedig képernyőképek), melyen már egy Lollipop rendszert futtató készülék látható, a szoftver újdonságaival együtt.

Az Android 5.0 először Lengyelországban lesz letölthető, idővel pedig a többi piac modelljein is megjelenik majd az update. Az LG ezzel a legelső nagy gyártó lesz, aki nekilát a nyalókás rendszer kiadásának, sokat pedig nem kell majd várni arra, hogy a vállalat hivatalos közleményben tudassa, mely termékek kapják majd meg a frissítést.

Ahogy a fenti kiszivárgott videón is látható, megújul egy kicsit az ikonkészlet, más lesz az értesítési függöny, új biztonsági funkciók érkeznek, valamint az ART (Android Runtime) futtatókörnyezet, a teljesítmény fokozása érdekében.

  • Kapcsolódó cégek:
  • LG

Azóta történt

  • Lollipop rendszerbemutató

    A napokban debütált az Android 5.0 végleges verziója, a Lollipop, melyet az Android történelmének legnagyobb frisstéseként emlegetnek.

  • Mobilarena TV: Van benne Spiritusz

    Az LG új középkategóriása; a Spirit stílusos, a G Flex 2-t némileg megidéző külsőt és friss androidos főverziót kapott kompakt, könnyű műanyag házban.

Előzmények

  • LG G3 S - mini-helyett-S

    Megérkezett a G3 kistestvére, amely a QHD-s sorozatindító számos jó tulajdonságát megtartotta, viszont több erénye az árképzés áldozatává esett.

  • LG G Watch - minden kezdet nehéz

    Az Android Wear platform még nagyon friss. Egyelőre három olyan modellről tudunk, ami ezt használja, ezek közül az LG termékét kaptuk rövid időre kölcsön.

  • LG G3 - mindent a szemnek

    Csúcsmodellel jelentkezett az LG. A G3 több szempontból úttörő, de ennek ára van nem csak anyagilag, hanem bizonyos részletmegoldások kapcsán is. Mindezzel együtt is egy remek okostelefon.

  • Új Android még nincs, okosóra és olcsó okostelefon van

    Az idei Google I/O-n láthattunk már valamennyit az Android L-ből, de az okosórákra, az autós felhasználásra és a tévékre is nagy hangsúly került.

Hirdetés