A.I Watch – Android az „okosórában”

Míg néhány évvel ezelőtt a kínai gyártók szó szerint ontották magukból a telefonként is funkcionáló órákat, addig mára ez a trend szinte teljes egészében lecsengett. A helyüket a gombamód szaporodó „okosórák” vették át, melyek a párosított okostelefon segítségével jelzik a beérkező vagy közösségi üzeneteket, sőt némelyik még kihangosítóként is üzemelhet. Az alant látható A.I Watch koncepció a két megoldás közötti határmezsgye elmosására született. A készülék az okosórák valamennyi szolgáltatására képes, ám emellett saját SIM foglalattal is rendelkezik, vagyis egy teljes értékű okostelefon.

Az Android 4.0.4 Ice Cream Sandwich platform köré épülő eszköz az 1,2 GHz-es processzorának, 512 MB operatív memóriájának és 4 GB háttértárának köszönhetően Android alkalmazások telepítésére és futtatására is alkalmas, igaz az 1,54 hüvelykes, 240 x 240 képpontos kijelző miatt a lehetőségek erősen korlátosak. Az 5 megapixeles kamerával és 500 mAh kapacitású akkumulátorral felvértezett A.I Watch a tervek szerint nettó 279 dollárért kerülhet a boltok polcaira, de csak akkor, ha a fejlesztők össze tudnak gyűjteni 100 000 dollárt az Indiegogo közösségi finanszírozást segítő oldalon.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés