A Microsoft már új telefonjait teszteli?

A kompetíciónak és végeredményben a felhasználónak az a legjobb, ha egy adott területen többen is versenyeznek a vásárlók kegyeiért, az AMD feltámadása például jótékony hatással lesz a PC-s processzorpiacra, mivel az Intel nem dőlhet hátra. A mobilok között jelenleg az Androidnak és az iOS-nek nincs igazi alternatívája, a Windows 10 Mobile elterjedése és fejlesztői támogatása sajnos statisztikailag is nehezen kimutatható. Mi azért reméljük, hogy ez ideiglenes, és valóban érkeznek az akár teljes Windows 10-et futtató Surface telefonok, és most a Thurrott.com hozzájutott némi ígéretes pletykához.


A Lumia 950 a Microsoft utolsó okostelefonjainak az egyike, de állítólag készül az új generáció [+]

A publikáció szerint két, a Microsoft kötelékében dolgozó forrás is arra célozgatott, hogy valamilyen eszközök belső tesztelése már most folyik Redmondban. Azt is sikerült megtudni, hogy ezeken a Windows Mobile rendszernek egy alternatív variációja fut, amelyhez átszabott felhasználói felület passzol. Nem arról van szó ugyanakkor, hogy egy konkrét termék végfázisban lévő tesztelése folyik, ennek a projectnek még a korai fázisában járhat a Microsoft. Az, hogy mindennek az eredményét még idén látni fogjunk-e, vagy csak jövőre, a Thurrott.com nem tudta megmondani.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés