A Nokia és az Exchange: második felvonás

A Nokia és a Microsoft ellenségeskedése úgy tűnik végképp a múlt homályába vész és a közös érdekek győzedelmet aratnak az elvakult versenyszellem felett. Habár a Nokia a Symbian, míg a Microsoft pedig a Windows Mobile operációs rendszer mellett kardoskodik ráadásul ugyanazon piaci szegmensen, de mindkét cég felismerte hogy a készülékek és megoldások közötti inkompatibilitás inkább eltántorítja a vevőket mintsem az adott cég malmára hajtaná a vizet. A Nokia – számos pletykát követve – hivatalosan is bemutatta Mail for Exchange szoftverének második, javított kiadását, mely immáron a Microsoft Exchange Server 2007 és 2003 verziójával is teljes mértékig kompatibilis.

Képes kezelni a mindenféle csatolmányokkal teletűzdelt leveleket, de az Exchange Server naptár funkciójában elérhető több résztvevős meghívók létrehozása és karbantartása sem okoz számára problémát. Az új szoftver kizárólag az Eseries üzleti modellekre, valamint az N73, N76 és N95 multimédiás számítógépekre telepíthető fel a Nokia terméktámogatás oldaláról.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés