A Nokia válaszlépését ígéri Anssi Vanjoki

Anssi Vanjoki, a Nokia okostelefonokért és mobil számítógépekért felelős divíziójának új vezetője nyílt levelében számolt be a cége jövőbeli terveiről, illetve számos pletykával kapcsolatban is állást foglalt. A részlegvezető neve sokak számára ismerősen csenghet, hiszen ő volt az, aki korábban elismerte az N97 kezdeti szoftveres hibáit, és ő volt az is, aki megígérte, hogy a finn gyártó műhelyét soha többé nem hagyják el félkész termékek és megoldások. Ennek szellemében a piaci nyomás ellenére sem hagyta, hogy a Symbian^3 alapú Nokia N8 már a második negyedév során, félkész szoftverrel piacra kerüljön, hiszen az csak egy újabb, nehezen gyógyuló sebet ejtett volna a cég imázsán, noha valószínűleg remek tüneti kezelést jelentett volna a cég pénzügyi mérlege számára.

A beköszönő levelében Anssi Vanjoki arról írt, hogy tisztában van azzal, hogy nem lesz könnyű feladat a Nokia piacvezető pozícióját visszaszerezni a legfelső kategóriában, és azt is elismerte, hogy a Symbian rendszer néha jogosan kapott hűvös hangvételű kritikákat, ám arra is rámutatott, hogy a Nokia N8 már egy újabb korszak kezdetét jelenti, melyet számos hasonlóan fejlett ajánlat fog követni. Vanjoki hivatalosan is megerősítette, hogy az N8 lesz az Nseries első és egyben utolsó Symbian^3 alapú tagja, ám egyáltalán nem tartja kizártnak, hogy a sorozat jövőre Symbian^4 alapú modellekkel bővüljön. Sőt, nagyon is valószínűnek nevezte. Az okostelefonok piacának 40 százalékát uraló platformban nem kívánnak szakítani a jellegzetes stíluselemekkel, mely a korábbi felhasználók átállását is könnyebbé teszi. A saját fejlesztésű hardveres platformok helyetti piaci megoldások használata, a Qt keretrendszer bevetése és a fejlesztés leegyszerűsítése azonban komoly áttörést jelenthet, melyet a rendszer fejlett energia- és memóriagazdálkodásával, illetve a széleskörű nyelvi támogatásával kombinálva a piac közép-felső mezőnyének tökéletes fegyvere lehet.

A legfelső kategóriában a Nokia egyértelműen új vizekre evez a MeeGo platform bevetésével, mely a technokrata réteg igényeinek maximális kiszolgálást célozta meg, miközben könnyen kezelhető látványos felületével az iOS és az Android platform köré épített eszközökkel is felveszi majd a harcot. A részlegvezető víziója szerint a laptopok új generációja már nem igényel majd táskát, hanem egy zsebben is könnyen elférnek majd, miközben a mai netbookok számítási teljesítményén is túlmutatnak. Az új MeeGo platform nem csak hardver, hanem szolgáltatások terén is kiemelkedő ajánlat lesz, mely első tagja szeptemberben, a Londonban megrendezésre kerülő Nokia World 2010 alkalmával kerül bemutatásra. Anssi Vanjoki a legfőbb feladatának azt tekinti, hogy olyan készülékekkel és szolgáltatásokkal rukkoljon elő, mely felébreszti a birtoklási vágyat, és emellett olyan eszközöket mutasson be a fejlesztők és a vásárlók számára is, mely révén egy rajongói tárbort építhet maga köré ismét. A finn gyártó mobil megoldásokkal foglalkozó részlegének új vezetője azt reméli, hogy a változások hatására ismét megnyitja majd kapuit a nemrég bezárt Symbian-Guru oldal is.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Nokia

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés