A TSMC gyártja az Apple A5 processzort?

Az EETimes értesülései szerint az Apple A5 processzort a Samsung helyett a Taiwan Semiconductor Manufacturing Company (TSMC) fogja gyártani, mely az iPad 2 mellett az újabb iPhone és iPod Touch készülékekben is felhasználásra kerülhet. A váltás hátterében három igen nyomós érv lehet, melyek közül a legtriviálisabb, hogy a dél-koreai gyártó Galaxy S és Galaxy Tab termékvonala gyakorlatilag közvetlen riválist jelent az iPhone és iPad termékek számára, de emellett a Samsung Series 9 laptop is egyértelműen a MacBook Air ellen került bevetésre. Technikai szempontól ennél nyomósabb érv azonban, hogy a TSMC rendelkezik a világ legnagyobb kihozatalú 40 nanométeres gyártástechnológiája mellett a világ legnagyobb gyártókapacitásával is. Az Apple számára a zavartalan alkatrészellátás kulcsfontosságú tényező, hiszen az FBR Capital szerint idén csak az iPad internettáblából több mint 45 millió készülhet. Az EETimes állítását a három cég egyike sem erősítette meg.

Hirdetés