Acer okostelefon érkezik még idén

Március elején jelentette be az egyik legnagyobb laptopgyártó, az Acer, hogy felvásárolja az E-TEN-t, mely a PDA piac egyik jelentős szereplője. Úgy tűnik tehát, hogy az agresszív ár és termékpolitikájáról ismert Acer az okostelefonok piacára is komoly hatást kíván gyakorolni. A cég elnöke bejelentette, hogy még az idei év vége előtt várható a gyártó első okostelefonja, mely Microsoft Windows Mobile alapokon nyugszik majd. Gianfranco Lanci, a cég első embere igen komoly reményeket fűz az új termékvonalhoz, hiszen reményei szerint pár éven belül ebből származhat a cég bevételének akár egytizede is. A cégvezető arról is beszámolt, hogy a mobilszolgáltatókkal már meglévő jó kapocslátat kihasználva szeretné lerövidíteni az átlagosan hat-kilenc hónapig is letartó folyamatot, mire egy okostelefont a szolgáltatók kínálatába kerülhet. Egyelőre sajnos nem tudni, hogy az Acer mely országok mely szolgatátóinál kívánja bemutatni első saját modelljét, de az már biztos, hogy még az év vége előtt kiderül.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés