Alkalmazásbemutató: Duel For Dragons

Alkalmazásbemutató rovatunkban számos kiváló fejlesztésű játékkal foglalkoztunk már, de úgy tűnik, hogy a dömpingnek szerencsére sosem lesz vége. Hazai elmék által készült el a most terítékre kerülő Duel for Dragons is, amely a Foltin Brothers keze munkáját dicséri, és amit a fejlesztők elmondása szerint a World of Warcraft ihletett. A játék jól el lett találva, érződik rajta az igényességgel párosuló átgondoltság, így nem csak egy pár perces kipróbálásig fogjuk letölteni, hanem hosszú órákig magához láncolhat majd. Az applikáció eddig kizárólag iOS-re volt érhető, ám most már telepíthető Androidra is, aminek köszönhetően a korábbinál nagyobb közösség tudja kipróbálni ezt a produktumot.

Te is alkalmazásfejlesztő vagy?

Ha szeretnéd, hogy az általad fejlesztett mobilos alkalmazásról is írjunk a Mobilarena hasábjain, írj egy e-mailt a hello@mobilarena.hu címre! Előtte azonban megkérünk, hogy olvasd el a az alkalmazások megjelentetésével kapcsolatos felhívásunkat!

Felhasználó vagy?

Támogasd a magyar alkalmazásfejlesztőket azzal, hogy az ingyenes szoftvereket letöltöd, ezzel növelve az adott applikáció számlálóját! A fejlesztők nevében is köszönjük!

A Duel for Dragons lényegében egy taktikai szerepjáték, amely összesen 24 pályából álló történtet vonultat fel. Minden egyes epizódhoz van valami dialógus, ami elmagyarázza, hogy melyik gonosszal miért is harcolunk. A 24 különféle csatán kívül választhatunk úgynevezett Hard Mode-ot is, ami az adott szintet jóval nehezebbé teszi, így ha már abszolváltunk egy feladatot, akkor az ahhoz tartozó főellenséget kicsit keményebbé tehetjük, és megpróbálhatjuk más taktikával legyőzni. Mert az is kell, sőt, az egyik legfontosabb eleme a játéknak, mivel nem mindegy, hogy mikor és mivel védekezünk, vagy éppen támadunk. A játékmenet véleményem szerint egy picit hasonlít a Plants vs. Zombies-nál tapasztaltakhoz, ráadásul itt is azonnal elkezdődnek az izgalmak, nem kell várni az eseményekre. Ez egyébként az első ellenségtől kezdődően így van, a különbség az, hogy egyre inkább nehezednek a ránk háruló feladatok. A játékban egyébként 67-féle képesség is helyet kapott, ami nem csak az irányított szereplőt, hanem az ellenségeket is érinti.

A játékmenet egyszerű, mégis összetett. Ez az állítás igaz abból a szempontból, hogy a képernyőn csak a megfelelő, támadásra szolgáló eszközökre kell nyomni, majd azokat a képeket is látható sorokba húzni, hiszen így lehet aktiválni őket. A játék komplex mivolta viszont ezek felhasználásának sorrendjében és alkalmazásában rejlik, hiszen minden ellenségnek megvan a maga trükkje, a maga erőssége. Ameddig az egér az elején még elég buta és csak kisebb dolgokat dobál, addig a Szalmahála már nagyobbakat sebez, a Pók pedig kicsi mérges csemetékkel támad. Nem mindegy a sebzés erőssége sem, ráadásul van egy plusz fícsör, hiszen egy "kéz" utánadobásával és fegyverünk jó pillanatban való eltalálásával a sebzés mértéke még tovább növelhető. Vannak italok, amik életerőnket hivatottak feljebb tornázni, de mindet csak a megfelelő pillanatban lehet felhasználni, hiszen várni kell, még újra elérhetőek lesznek, azaz újratöltődnek. Ez is arra késztet, hogy előre gondolkodjon a játékos. Minden pályának megvan tehát a maga szépsége, a legjobb pedig az, hogy állandó kihívásokkal nézünk szembe, folyamatosan pörög a játékmenet, nem fogunk tehát egyhamar ráunni a küzdelmekre.

Érdemes a grafikáról is pár szót ejteni, ugyanis itt is jár a hatalmas piros pont a fejlesztőknek. Gyönyörűen és igényesen megrajzolták az alkotásuk minden részét, a fegyverek, a karakterek mind-mind professzionálisan kidolgozottak lettek, a játék pedig kiválóan lett optimalizálva táblagépre és telefonra egyaránt. Jók a hátterek, ezek is hősök szerint váltakoznak, a szöveget is jól tördelték a különböző méretű kijelzőhöz, bár hiába érhető el a játék magyarul, néha még találunk angol szavakat benne.

A Duel for Dragons pont azt nyújtja, amit az ember vár tőle. Taktikusság, logika és izgalom is csöppen az életünkbe, ahogy pedig megyünk előre a játékmenetben, úgy lesznek egyre nehezebbek a küldetések. A grafikát szépen megrajzolták, a szereplők ki lettek dolgozva és a párbeszédek is összeszedettek, de ezek mellet is kiemelhető pozitívum a magyar nyelv megléte, így az angollal kevésbé barátságban lévő felhasználók is pillanatok alatt elsajátíthatják a kezelést. A Foltin Brothers újdonsága iOS és Android készülékekre érhető el, előbbiből minden eszköz támogatott, ami legalább iOS 6.0 operációs rendszer használ (ergo iPad 2, iPhone 4, és negyedik generációs iPod touch vagy ezeknél újabb készülékek), utóbbinál viszont nem találunk erre vonatkozó korlátozásokat. Letölteni az App Store-ból és a Google Play Áruházból lehet. Most a karácsony kedvéért ingyenes az app, egyébként 2,99 USD-ba szokott kerülni.

Értékelés: Duel for Dragons (iOS 6.0+, Android)
Használhatóság Felületek és grafika Ár/érték arány Letöltés
10 / 10 pont 10 / 10 pont 10 / 10 pont ingyenes / ingyenes

Azóta történt

Előzmények

  • Alkalmazásbemutató: VSCO Cam

    Az iOS platformon slágernek számító fotóalkalmazás immár androidos készülékekre is elérhető.

  • Alkalmazásbemutató: BADLAND

    Hangulatos grafikával és addiktív játékmenettel támad a BADLAND, mely iOS és Android mellett BlackBerry platformon is elérhető.

  • Alkalmazásbemutató: Plants vs. Zombies 2

    Androidos és iOS alapú készülékekre is elérhető a Plants vs. Zombies második része, a változatlan alapreceptet számos új pályával, ellenféllel, zöldséggel és kihívással egészítették ki.

  • Alkalmazásbemutató: Apple iWork

    Mivel az újonnan vásárolt "i" készülékekre ingyenessé vált az Apple iWork iOS-változata, ezért időszerű tüzetesebben is megnézni, hogy mit nyújt a programcsomag.

Hirdetés