Android mobilok Atom processzorral

Andy Rubin, az IDF 2011 alkalmával egy Intel Medfield processzor köré épített Android Gingerbread alapokon nyugvó okostelefont mutatott be, mely valószínűleg a már korábban is látott Aava Mobile készüléke, ám jelen esetben nem is maga a készülék a fontos. Az Intel és a Google frissen bejelentett együttműködése révén a telefonokba és internettáblákba szánt Atom processzorok az Android platformhoz kerülnek optimizálásra és ezzel együtt az operációs rendszer – az ARM mellett – az Intel processzorokhoz is optimizálásra kerül. A két cég fejlesztési ütemtervének összehangolása révén az Intel processzorai végül okostelefonokban és internettáblákban is felbukkanhatnak majd, feltéve persze, ha ár, fogyasztás és számítási teljesítmény terén is felveszi a versenyt az ARM megoldásaival. Egyelőre nem tudni, hogy az Android melletti elkötelezettség milyen hatással lesz a MeeGo Linux életére, de pletykák szerint a projekt rövidesen parkolópályára kerülhet.

Azóta történt

Előzmények

  • Hova tovább, Android?

    Az Android jött, látott és győzött, külső szemlélőként legalábbis ez jöhet le. Bizonyos szempontból így is van, viszont az egész ökoszisztéma könnyedén bedőlhet.

  • Intel Atom alapú Acer internettábla érkezik?

    Várhatóan júliusban kerül bemutatásra az Acer Android Honeycomb alapú, Intel Atom processzor köré épülő internettáblája.

Hirdetés