Hirdetés

Apple blog: Az oktatás felé kacsintgatnak

Múlt héten a megszokottnál kisebb sajtóvisszhang mellett zajlott le az Apple konferenciája, melynek témája erősen más volt, mint amit megszokhattunk. Az amerikai vállalat nem mutatott be új készüléket, még csak nem is arról beszélt, hogy mennyire sikeresek, hanem az iPad, az iBooks és az oktatás kapcsolatáról prezentáltak bő egy órán keresztül.

Az Apple szerint az amerikai oktatásra (és úgy általában az egész oktatásra) ráférne valami változás, mert bár a technika az elmúlt években rengeteget fejlődött, az iskolák falain belülre ezek nem jutnak el, ami a gyerekeket rosszul érinti. Otthon ugye használják a számítógépet, útközben okostelefont nyomkodnak, ugyanakkor az iskolapadban ülve kénytelenek tollat és papírt használni, ami egy multi-touch kijelző után nyilván nagyon unalmas. Pedig az iPad az oktatás szerves részének kellene, hogy legyen, hiszen az eszköz mindent megad, amire a gyerekeknek és a biológia óráknak szükségük lehet. Ez az Apple véleménye, mely nem feltétlenül egyezik meg a miénkkel, de erről majd máskor beszélgetünk.

A jövőt a cég az érdekes és interaktív tartalmat kínáló elektronkus könyvekben látja, melyek a bemutatóval egy időpontban megjelent iBooks 2 szoftverrel könnyedén megérkezhetnek a cupertinoi cég táblagépeire. Beágyazott videók, forgatható objektumok, hasznos szójegyzék és átlátható tartalomjegyzék jellemzi az új szoftvert, mellyel egyidőben debütált a maces iBooks Author, egy ingyenes szoftver, melynek segítségével bárki össze tud rakni egy olyan virtuális könyvet, melynek akár az oktatásban is hasznát lehet venni. Az alkalmazást ugyanazok az elvek jellemzik, mint az Apple más hasonló szoftvereit (iDVD, iWeb és társaik); könnyű kezelhetőség és látványos végeredmény. Gyakorlatilag olyan könyveket lehet vele csinálni, melyekről egy laikus azt hiheti, hogy profi nyomdai szakemberek munkaórái vannak benne. Számunkra nyilván azért örömteli a szoftver megjelenése, mert a vállalat ezen a területen kicsit sem koncentrál a magyar piacra, de az oktatók és a lelkes könyvgyártók mostantól maguk pótolhatják a hiányzó tartalmakat azzal, hogy elektronikus könyveket csinálnak.

Az oktatáshoz kapcsolódik, hogy ingyenessé vált az iPhone-ra letölthető iTunes U, melynek segítségével az oktatók könnyedén áttolhatják a digitális tartalmakat a diákok iEszközeire. Meg persze azért is hasznos, mert rengeteg ingyenes tartalom található benne, igaz, ezek sem magyar nyelvűek.

Az Apple valószínűleg nem csak jóindulatból próbál betörni az oktatásba, hanem azért, hogy elérjék azt, amit a Microsoft már sok éve elért. A mai fiatalok kis túlzással kivétel nélkül a Windows operációs rendszeren nőnek fel, annyira alap nekik az ismerete, mint az idősebbeknek a villanykapcsoló használata. Ha viszont az iPad egy alapértelmezett eszközzé válik az oktatásban, akkor az Apple-nek van esélye arra, hogy középtávon még nagyobb ismertségre tegyen szert. Ettől függetlenül az is tény, hogy a múlt héten bemutatott szoftverek kivétel nélkül jól működő, átgondolt megoldások, melyeknek ilyen-olyan módon, de sokak szerint helye lenne az oktatásban.

A teljes keynote ide kattintva érhető el.

Azóta történt

Előzmények