Apple: Komoly lehetőségek Kínában

Peter Oppenheimer, az Apple pénzügyi főigazgatója és Tim Cook, az Apple műszaki főigazgatója nemrég Mike Abramsky, az RBC Capital vezető elemzője számára árult el újabb részleteket a jelenleg is zajló szabadalomháborúk tervezett lezárásával és a portfólióbővítés lehetőségeivel kapcsolatban. Oppenheimer szerint Kína komoly bővülési lehetőséget jelent cége számára, hiszen a több mint 9 milliárd dolláros árbevétel csak a piac rendkívül kis részének megmozgatását jelenti., vagyis megfelelő ajánlatokkal ennek megsokszorozására is lehetőség nyílik. Az olcsó iPhone körüli pletykákkal kapcsolatban a cégvezetők csak annyit árultak el, hogy egy ilyen eszköz kapcsán a legfontosabb elvárás az innováció és a kategóriáján messze túlmutató felhasználó élmény lenne.

Abramsky értesülései szerint az Apple tárgyalóasztalok mögött szeretné lezárni a Samsung és a HTC ellen indított szabadalomháborúkat is, méghozzá olyan megállapodások kikényszerítésével, melyek a szabadalomsértéseket kevésbé szigorúan kezelő régiókra – mint például Kína – is kihatással lehetne. Az Apple előrejelzései szerint a harmadik negyedév pénzügyi szempontból a vártnál jobban alakul majd, mely hátterében a komponensek árának meredek esése állhat. A szeptember végéig tartó időszak során a gyártó a korábbinál alacsonyabb iPhone 4 forgalomra számít, hiszen sokan inkább megvárják a frissített modell érkezését.

Hirdetés