Apple: Nincs tökéletes mobil, de van ingyen tok!

Véget ért az Apple iPhone 4 antennájának szentelt sajtóesemény, mely során az elemzők várakozásainak megfelelően szóba sem került a telefon visszahívása. Steve Jobs, az Apple első embere szerint minden telefonnak megvan a gyenge pontja és mindenki követ el hibákat, de az Apple gyorsan kijavítja azt, éppen ezért rendelkezik ennyi hűséges vásárlóval. A cégvezető szerint a legfontosabb az ügyfelek elégedettsége, és mivel a legtöbben ingyen tokot szeretnének, ezért ingyen meg is kapják azt, de nem azért, mert a termék hibás, hanem azért, mert a gyártó szereti az ügyfeleit. Az Apple első embere szerint nincs tökéletes telefon, hiszen a konkurens modelleknek is visszaesik a térereje, ha egy bizonyos ponton erősebben megfogják azokat. A gyártó egy külön weboldalt is szentelt a konkurens modellekkel való összehasonlításnak, mely számos videón mutatja be a BlackBerry Bold 9700, HTC Droid Eris, Samsung Omnia II és végül az iPhone 3G S jelerősségének esését is.

Az iPhone 4 vásárlók tehát ingyen bumbert, illetve ameddig abból nem áll elegendő rendelkezésre, addig másfajta ingyen tokot is kaphatnak, vagy ha már esetleg vettek egyet, akkor annak a vételárát visszakapják. Az elégedetlen vásárlóknak egyébként nem csak ingyenes tokot ajánlott fel a gyártó, hanem újra megerősítette a 30 napos visszavételi garancia létezését, vagyis a sértetlen modellek teljes vételára visszatérítésre kerülhet. Steve Jobs szerint az antenna-ügyet csak a sajtó fújta fel ennyire, hiszen a több mint 3 millió vásárló mindössze 0,55 százaléka hívta fel az ügyfélszolgálatot vételi hibákkal kapcsolatban, ráadásul az AT&T Wireless beszámolója szerint a készülék visszaviteli aránya is mindössze 1,7 százalékos, míg az iPhone 3G S 6 százalékát vitték vissza a vásárlók. Steve Jobs szerint az iPhone 3G S kapcsán azért nem voltak ennyire észlelhetőek a vételi problémák, mert az előző modellek tokját tudták használni a vásárlók.

A rendezvény során a cégvezető a fehér iPhone 4 variáns július végi érkezését is megerősítette, valamint arról is beszámolt, hogy a telefon 17 további országban is bevezetésre kerül, de sajnos Magyarország továbbra sem szerepel a listán.  A gyártó a távolságmérő szenzor hibáiról is beszélt, mely működési zavarai miatt esetenként feloldásra kerül a kijelzőzár, vagyis a kapacitív szenzor az arc érintésére tévesen reagálhat. Ez a hiba egy következő szoftverben természetesen javításra kerül. A sajtóeseményt követően az Apple részvényei rövid ideig erősödtek, majd a többi részvénnyel együtt zuhanni kezdtek. Az iPhone 4 antenna-ügyével kapcsolatos sajtóesemény videóanyaga az alábbi oldalon érhető el.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés