Felhasználói visszajelzések szerint a Sony okostelefonokra elérhető Android 4.0 Ice Cream Sandwich frissítés egyik mellékhatásaként a LED-alapú értesítések részben működésképtelenné válnak, egészen pontosan szöveges üzenetek és levelek érkezését nem jelzi villogásokkal. Furcsa módon elmulasztott hívások esetén nincs ilyen probléma, illetve esetenként üzenetek érkezésekor is megfelelően működik a villogás, igaz ez utóbbi csak akkor, ha a kijelző nincs lezárva. A hiba úgy tűnik, hogy az Xperia arc S, Xperia pro, Xperia ray és Xperia neo V modelleket is érinti, de remélhetőleg hamarosan javításra kerül.
Azóta történt
-
Júliusban debütál az Xperia go
Az Egyesült Királyságban a jövő hónapban debütál a Sony középpályás strapabíró okostelefonja.
Hír 51
-
Xperia miro – ICS az alsóházban
Android Ice Cream Sandwich alapokon nyugvó, vonzó külsejű, mégis kedvező árfekvésű taggal bővült a Sony Xperia sorozata.
Hír 93
-
Xperia S – Android 4.0.4 alapokon
Számos új szolgáltatással érkezik a Sony Xperia S Android 4.0.4 Ice Cream Sandwich frissítése.
Hír 51
-
Újabb ICS frissítés tavalyi Xperia modellekre
Jelentős gyorsulással kecsegtető frissítést kap a japán cég tavalyi Android-alapú termékpalettája.
Hír 127
Előzmények
-
Sony Xperia sola - kezeket a magasba
Az Xperia sorozat legújabb tagjában debütált a Floating touch technológia, mellyel a készülék elvileg érintés nélkül is vezérelhető. Elvileg.
Teszt 7932
-
Sony Xperia U - a kis herceg
Az új Xperia család legkisebb tagja a 3,5 hüvelykes kijelzővel szerelt U, mely úgy néz ki, mint nagyobb testvérei. Kellemes.
Teszt 16572
-
Hivatalos: Xperia PLAY ICS nélkül
A játékélmény jelentős romlása miatt nem kaphat Android 4.0 Ice Cream Sandwich frissítést az első PlaySation mobil.
Hír 34
-
Sony Xperia P - fémtestvér
Az Xperia S kistestvére spéci kijelzővel és alumínium borítással érkezik a boltok polcaira, árban viszont még kissé húzós.
Teszt 31307
Hirdetés
Percről percre
it Miközben az EU-ban 1,84 milliárd eurós, trösztellenes bírság ellen fellebbezett az Apple, addig a Kongói Demokratikus Köztársaság ügyvédei új bizonyítékokkal szolgáltak arra vonatkozóan, hogy az almás cég konfliktuszónákból szerzi az ellátási láncnak a nyersanyagokat.
it A befektetők a cég kérésére minden fontos és jelentősnek tűnő javaslatot elutasítottak. Jöhet azonban a havi díjas, AI-alapú Alexa.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Galax GeForce RTX kártyák jönnek a szűkösebb házakba
ph A gyártó Super sorozatú, 12, valamint 16 GB VRAM-mal ellátott megoldásai a szabadba nyomják a meleg levegőt.
Call of Duty: Modern Warfare III - Új szezon, újabb ingyenes hétvége jön
gp Napokon belül indul a negyedik évad, amely ismét számos újdonsággal érkezik.
1000 Hz-es játékos monitor TCL CSOT recept szerint
ph A vállalat prototípusa kihagyott egy-két lépcsőfokot, ugyanis az elképesztő képfrissítési tempóhoz 4K-t párosít.
Hunt: Showdown - Jön az engine csere, befutnak az újgenerációs verziók
gp A PlayStation 4 és Xbox One változatok automatikusan frissülnek az új kiadásra.
Platina plakettes Gigabyte tápok fekete-fehérben
ph A cég évtizedes jótállással szállított, ATX 3.0-s termékcsaládja kétféle színben és teljesítménnyel készül.
Steamre tart a Crime Boss: Rockay City
gp Jövő hónapban érkezik az új változat, amivel együtt a következő DLC is elérhető lesz.
Radeon Anti-Lag 2 néven tér vissza az Anti-Lag+
ph Az új eljárás részben a játékba lesz integrálva, de meghajtóoldali támogatás is kell hozzá.
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
- Kínai, és egyéb olcsó órák topikja
- Mr Dini: Okos termosztátból ténylegesen okos termosztátot!
- OTP Bank topic
- Futás, futópályák
- Debrecen és környéke adok-veszek-beszélgetek
- Milyen notebookot vegyek?
- Linux kezdőknek
- BestBuy ruhás topik
- Politika
- Hatalmas, 16K felbontású, szemüveg nélküli 3D kijelzőt villantott a BOE
- További aktív témák...