Asus: 3-6 millió táblagép jövőre

As Asus becslései szerint az idei év során nagyjából 1,8 millió internettáblát értékesített, mely 2012-ben több mint háromszorosára nőhet. A tajvani gyártó az ugrásszerű bővülést az Android és Windows 8-alapú Transformer internettáblák iránti igény további emelkedésétől reméli, hiszen a netbookszerű megoldások a táblagépek és laptokok közötti átmenetnek is tekinthetőek. Jonney Shih, az Asus vezérigazgatója szerint míg a jelenlegi internettáblák csupán multimédiás tartalmak fogyasztására alkalmasak, addig a jövőre érkező megoldások már a kreatív felhasználók igényeit is kielégíthetik. A Windows 8 alapokon nyugvó Transformer táblagépek piaci premierjének időpontja egyelőre nem ismert, de a as Asus várakozásai szerint a Microsoft és Google platformja köré épülő megoldásaiból 3-6 millió is gazdára találhat.

  • Kapcsolódó cégek:
  • ASUS

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés