Áttörés az akkumulátortechnológiában

Az elmúlt évtizedben a távközlés és a számítástechnika robbanásszerű fejlődésen esett át. Míg a 2000-es évek elején a 96 x 64 pixeles CSTN kijelző és a néhány-10 MHz-es processzor is kuriózumnak számított, addig a mai csúcsmodellek Full-HD megjelenítő és közel 2 GHz-es négymagos processzor köré épülnek. Az egyetlen egység, mely egyszerűen képtelen volt lépést tartani a fejlődéssel az az akkumulátor, mely miatt a modern készülékek már egy egynapos használatot is nehezen bírnak ki. A karcsú és kompakt mobilok iránti növekvő igény hatalmas dilemma elé állítja a gyártókat, hiszen a készülékház térfogatának több mint felét az energiatároló cellák foglalják el, vagyis minden további zsugorítás az üzemidő rovására megy.

 William P. King, az Illinois-i Egyetem vezető kutatója azonban nemrég egy forradalmi áttörést jelentett be, mely a jelenlegi lítium-ion akkumulátoroknál harmincszor nagyobb energiasűrűség és akár ezerszer gyorsabb töltés elérésére is lehetőséget teremt. A titok nyitja a 3D mikrostruktúrákból felépülő anódban és katódban rejlik, melynek köszönhetően a kémiai kölcsönhatásban résztvevő aktív felület jelentősen megnövelhető. Az új technológia tehát akár harmincszor kisebb akkumulátorok előállítását is lehetővé teszi, miközben a leadott teljesítmény sem hagy kívánnivalót maga után. Egyelőre nem tudni pontosan, hogy az új technológia mikor kerül bevetésre, de King szerint már megkezdték a költséghatékony sorozatgyártás lehetőségeinek kutatását.

Előzmények

Hirdetés