Az egyik mobil a képen az iPhone 16

Többféle kivitellel próbálkozik az Apple, meglehet a befutó.

Az Apple a dizájn újrahasznosítás mestere, így évről évre vagy alig változik valami az iPhone formáját illetően, vagy konkrétan minden marad a régiben. Az alapmodellek például jó ideje nem variáltak az átlós kamerakiosztáson hátul – a függőleges oszlopsor után az iPhone 13 váltott keresztirányúra, és ezt követte az iPhone 14, illetve az iPhone 15.


(forrás: MacRumors) [+]

A MacRumors belsős információk alapján ugyanakkor úgy hallotta: idén a függőleges kiosztás visszatér a divatba, és az almások műhelyében három dizájnt is tesztelnek, amiből az egyik lesz a befutó. Az első balra egészen az iPhone X-ig visszamegy a kapszulaszerű lencsekiosztással, ennél a változatnál pedig igen apró lesz az akciógomb az egyesített hangerőszabályzó felett.


(forrás: MacRumors) [+]

A középső dizájn az iPhone 12-re hasonlít, és itt már kettéosztott a hangerő fel és le billentyű, végül a harmadik, fekete változat eggyel nagyobb akciógombot visel, a MacRumors szerint pedig ez lesz az iPhone 16 esetében a befutó, egy további érdekességgel. A Project Nova munkacímen készülő telefon a bekapcsoló alatt egy kapacitív billentyűt is kaphat haptikus visszajelzéssel, amit például exponálásra lehet majd használni.


A lehetséges befutó: így nézhet ki az iPhone 16 (forrás: MacRumors) [+]

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés