Az EU 561 millió euróra büntette a Microsoftot

A mai napon az Európai Unió 561 millió eurós bírsággal (közel 732 millió dollár) sújtotta a Microsoftot, amiért a 2009-es trösztellenes egyezmény előírásait nem tartották be. Ebben az egyezményben egyébként a Microsoft is partnert volt, és ígéretett tett arra, hogy operációs rendszereiben lehetőséget nyújt a felhasználóknak egy úgynevezett szavazólapon történő böngészőkiválasztásra. Ezt egyébként úgy kell érteni, hogy a felhasználó számára egy felugró ablakban automatikusan telepíthető lenne a legpopulárosabb böngészők egyike (pl. Chome, Opera, Mozilla, Explorer), így a júzerek szabadon válogathatnának a konkurens megoldások között is. Ennek ellenére a Microsoft nem építette be ezt a Windows 7 rendszerébe, melyet eleinte ugyan technikai bakinak tituláltak, ám az azóta megjelent első számú javítócsomagba (Service Pack 1) sem integrálták, így az Európai Bizottság tavaly júliusban megindított vizsgálatára ma került véglegesen pont.

A múlt hónapban már a Reuters értesülései alapján sejteni lehetett, hogy a bírság elkerülhetetlen, és ez végül be is igazolódott. A hivatalos sajtóközleményben egyébként a Bizottság külön kiemelte, hogy ez az első eset, hogy a redmondi céget valamilyen együttműködési kötelezettség megszegése miatt büntetik meg. A vizsgálatok mindezeken felül azt is feltárták, hogy nagyjából 15 millió felhasználónál észlelték a hibát, így ők első körben kizárólag az Internet Explorert tudták csak használni, ami ellentmondt a szerződésben foglaltaknak.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés