Bemutatkozott a 64 bites Exynos 7 Octa

Amikor a 20 nanométeres csíkszélességű Exynos 5 Octa 5433 rendszerchip bemutatkozott (bár a típusjelzést a Samsung hivatalosan nem használta), a koreai óriás még nem hangsúlyozta kifejezetten, hogy egy 64 bites, következő generációs megoldásról van szó, amely már az ARM Cortex-A53-as és Cortex-A57-es megoldásaira épül. Most azonban hivatalosan is leleplezték az Exynos 7-es SoC-t, amely nálunk a kártyafüggetlenül forgalmazott Samsung Galaxy Note 4-ben is megtalálható lesz (a szolgáltatói kínálatba a Snapdragon 805-ös kiadás kerül).

Megérkeztek a következő generációs Samsung chipsetek

Az első Exynos 7 Octa SoC, amelyet eddig csak Exynos 5433 néven ismertünk, négy 1,3 gigahertzes Cortex-A53 és négy 1,9 gigahertzes Cortex-A57-es processzormaggal érkezett meg, és megmaradt a big.LITTLE architektúra is, akárcsak a HMP-támogatás, ami lehetővé teszi, hogy a nyolc mag tetszőleges számban legyen aktív, vagy akár mind a nyolc fusson a maximális teljesítmény érdekében. A Samsung kiemelte, hogy a korábbi, Exynos 5 Octa generációhoz képest a processzor teljesítményét illetően 57%-os növekedés érhető el, a friss Mali-T760 pedig 74%-kal teljesíthet jobban grafikus feladatok során, mint az előző generációs megoldás (talán a Mali-T628 gondolnak). A 20 nanométeres csíkszélességű gyártástechnológiától visszafogott fogyasztást és jó hőkezelést  vár a Samsung. Az Exynos 7 Octa chipsetek a HEVC és MFC kodekeket is támogatják, a két képfeldolgozó egység (ISP) segítségével pedig akár 5 megapixeles előlapi és 16 megapixeles hátlapi videorögzítés is megoldható, egyidejűleg, 30 fps-sel. Bár az exynosos Note 4 variáns már több régióban is piacra került, igazából csak most vált hivatalossá az abban található rendszerchip neve, amely innentől kezdve Exynos 7 Octa.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés