Biztonsági hiba az iPhone szoftverében

Mivel a modern telefonok gigászi kapacitása egyre több személyes adat tárolását teszi lehetővé, ezért egyre fontosabb az adatok biztonságának védelme. A legtöbb készülék billentyűzárát éppen ezért legtöbb esetben jelszóval is lehet védeni, sőt a jövőben az ujjlenyomatos azonosítás mellett az írisz-szkennerek is egyre jobban elterjedhetnek majd. Az Apple iPhone korábbi szoftvereiben a törölhetetlen belső memória okozott problémákat, míg a legújabb 2.0.1 és 2.0.2 szoftverben a billentyűzár védelme hagy kívánnivalókat maga után. Az Apple üdvöskéi sajnos a négy jegyből álló jelszó ismerete nélkül is könnyedén feltörhetőek, elegendő csupán a segélyhívás funkciót választani, majd kétszer gyorsan a Home gombra kattintani és máris a kedvencek között találja magát az ember, ahonnan aztán elérhetőek az üzenetek, térképek, Safari böngésző és a névjegyzék egyaránt. A javítás megérkezéséig célszerű az alapbeállítás szerinti kedvencek link helyett a készenléti kijelzőt választani, ilyenkor ugyanis a belső tartalmakhoz nem lehet ilyen egyszerűen hozzáférni. A MacRumors értesülései szerint a következő firmware gyógyírt kínál majd erre a problémára.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés