CES 2014: A Lenovo Vibe Z sem jön egyhamar Európába

A Lenovo mára az egyik legnagyobb kínai gyátóvá nőtte ki magát nem csak a PC-s, hanem a mobilos területen is. A Las Vegas-i kiállításon (illetve kicsit előtte) összesen négy telefont mutattak be, ezek közül a Vibe Z a csúcsmodell, amelyet volt alkalmunk megfogdosni. Az 5,5 inches, Full HD kijelzővel szerelt masina abszolút prémium érzést kelt, s bár a képeken talán nem jön át, de a formaterv is rendben van.

A telefon érdekessége, hogy a mindössze 7,9 milliméter vastag, titánium ötvözetből készült készülékház egy 3000 mAh teljesítményű akkumulátort rejt. Az erőt Snapdragon 800-as chipset és 2 GB RAM biztosítja, a hátlapra 13 megapixeles kamera került, az operációs rendszer pedig az Android 4.3-as verziója. Ára 550 dollár körül alakulna, ha egyáltalán lehet kapni az Egyesült Államokban, de a Lenovo továbbra is csak öt országra fókuszál mobilos termékeivel, s ezek között egyetlen európai, illetve amerikai terület sem szerepel. Kézben tartva igen meggyőző volt a kijelző, s meglepően könnyű volt a gép a maga 149 grammos súlyával, ráadásul ez az első Lenovo, ami képes 4G hálózatokon is működni.

Most már tényleg évek óta arról lehet hallani, hogy a Lenovo belép az európai piacra is, nagyon versenyképes áron tudnak minőségi eszközöket gyártani, ám kérdésünkre a cég egyik munkatársa csak homályos utalások tett arra nézve, hogy ez mikor történhet meg valójában. Mint mondta, lépésről lépésre haladnak, ezért a nagyobb gyártók európai irodáiban az illetékesek még nyugodtan aludhatnak. A Vibe Z mellett említést kell tennünk 6 inches S930-ról, az inkább középkategóriás S650-ről és az egészen olcsónak ígérkező A859-ről is, amely négymagos MTK processzort és 1 gigányi RAM-ot kapott.

Azóta történt

Hirdetés