CES 2018: Kezünkben a Razer Phone, ami nem jön hazánkba

A Nextbit felvásárlása után a Razer tavaly november 1-én mutatta be a nagyközönségnek a simán csak Razer Phone-ra keresztelt, első mobilját. Ami rögtön igen ütőképesre sikeredett a számok alapján: 5,7 inches, QHD felbontású, 120 Hz-es Sharp IGZO kijelző, Snapdragon 835-ös chipset, 8 GB RAM, 4000 mAh-s akkumulátor, kettős hátlapi kamera, Dolby audió... tehát minden belekerült, amit a felső kategóriában elvárhatunk, plusz jött hozzá egy csomó exkluzív játék is.

A CES-en végre meg tudtuk nézni közelebbről (videó fent), igen jó benyomásokat szereztünk, jó fogású, kissé nyers formatervű, merész és modern a készülék, akadásnak, döccenésnek természetesen nyoma sem volt. A kiállított példányokon 7.1.1-es Android futott, de a helyszínen azt mondták, hogy még az első negyedévben érkezik rá az Oreo.


[+]

A készülék viszont nem jön hivatalos Magyarországra, túl kicsi piacnak számítunk, ráadásul a készletekből sincs végtelen és a cég elsősorban a nagyobb országokat szeretné kiszolgálni. Ugyanakkor nem elképzelhetetlen, hogy egy következő Razer Phone már hazánkban is forgalomba kerül.

Utazásunkat az Eustock.eu támogatta. Köszönjük!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Razer

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés