Kicsit befürdött az Apple az iPhone 15-ök mellé bemutatott FineWoven anyagú tokokkal, a fenntartható (újrahasznosított anyagokból készült) iPhone-védő ugyanis jóval gyengébb minőséget képvisel, mint a cég korábbi bőr tokjai. Az Apple a fenntarthatósági törekvései miatt tíz év után 2023-ban egyébként kivezette a bőr kiegészítőket teljes kínálatából, már csak a Beats Studio Pro fejhallgatón, illetve harmadik féltől származó termékeken található bőr az Apple boltjában. A mögöttes ok az Apple fenntarthatósági feje, Lisa Jackson elmondása szerint az, hogy az Apple mértékében a bőr kiegészítők gyártása jelentős karbonlábnyomot hagy maga után, ez pedig nem összeegyeztethető a cég fenntarthatósági politikájával. A FineWoven viszont gyorsabban és csúnyábban öregszik az internet szerint, mint az egykor ugyanannyiba kerülő bőr tokok.
Az OtterBox új, kaktuszalapú műbőr tokjai és MagSafe tárcájuk [+]
A bőr helyettesítésére évek óta vannak kísérletek, például almából, ananászlevélből, gyümölcshulladékból készült szintetikus bőr, de opció a parafa használata alapként, illetve az újrahasznosított műanyag is, de leggyakrabban a poliuretán. Feltehető a jogos kérdés, hogy mennyivel jobb a bolygónknak a még több műanyag legyártása a bőr helyettesítésére, ezt kerülné ki az OtterBox azzal, hogy kaktuszleveleket használ alapul az új Symmetry Series Cactus Leather termékvonalban.
(forrás: OtterBox)
Az iPhone 15-höz készülő tokok és az Apple Watch órákhoz készülő szíjak anyaga a nopal kaktusz (fügekaktusz) érett párnáiból betakarított rostokból és fehérjékből áll össze, a szüret pedig nem jár a kaktusz elpusztításával. Más növényi alapú megoldásokhoz képest kevesebb vizet is kell felhasználni a gyártási folyamat során az OtterBox szerint, mivel a fügekaktusz nedvdús növény, azzal pedig, hogy nem jár a növény halálával a szüret, több CO2-t köt meg, amíg a körforgásban marad.
A tokok megfeleltek a DROP+ standardnak, vagyis nem kevésbé ütésállók, mint bármilyen más iPhone-védő a gyártótól. A tokban megvan a MagSafe mágnes gyűrűje, készül mágneses bankkártya tartó is. Az új, kaktuszalapú kiegészítők a tavasztól lesznek elérhetők az OtterBox kínálatában és az Apple Store-ban, a telefontokok 60 amerikai dolláros áron, a MagSafe pénztárca 50 dollárért, az Apple Watch szíjak pedig 40 dollárért lesznek elérhetők. Színek terén a fotókon látható fekete, barna, zöld és lila opciók jönnek első körben.