A Death Valley után rohamtempóban haladtunk Reno felé, nem volt rövid út, de váltott vezetéssel meg tudtuk oldani anélkül, hogy különösebben befáradtunk volna. Reno szlogenje az, hogy a legnagyobb kisváros, ami tényleg stimmel, van egy igen aprócska, magas épületekből álló rész, ahol a kaszinók kaptak helyet, aztán ennek tök hirtelen vége is szakad és a szokásos amerikai kisváros sziluettje rajzolódik csak ki, egy-két emeletes házakkal és persze széles utcákkal, járdákkal.
[+]
A Circus Circus kaszinóban szálltunk meg, amely két másik nyerőgépes intézménnyel össze is van építve, próbáltam este valami vacsorát szerezni, simán eltévedtem ebben a labirintusban, össze-vissza kóvályogtam, ami arra az egy dologra jó volt, hogy lássam, hogy senki sem nyert sehol, pedig a kaszinózás történetének egyik legnagyobb nyereményét, másfél millió dollárt pont a Circus Circus fizette ki egy csajnak, aki a Wheel of Fortune gépen kipörgette a jackpotot. Aztán végül csak találtam valami hamburgert 10 dollárért, nagyon kulturált kiszolgálással. Kiderült később, hogy az ingyenes net kemény 0,7 Mbps sebességgel hasít, úgyhogy Bochával úgy döntöttünk, hogy beruházunk a csillagászati 3 dollárba kerülő prémium szolgáltatásra, de ez sem ment túl egyszerűen.
[+]
A landing page, ahol lehet választani az opciók közül soha nem került elő újra, pedig már széthekkeltünk mindent, megpróbáltunk belépni a routerbe, nekifutottunk telefonról is, tök hiába, úgyhogy lementem a 21. emeletről a recepcióra és mondtam a nőnek lent, hogy help. Ő meg azt mondta, hogy help az nem lesz, mert nem ők a szolgáltató, és nem volt hajlandó felfogni, hogy én arra nagy ívben teszek, nekik csengetek a szállásért, úgyhogy szedje össze magát. Annyira bírta ezt megtenni, hogy adott egy telefonszámot, azt felhívtam a szobából és egy jó 20 perces csevegés után az operátor újraindított valamit, amitől végre bejött a landing page és ki tudtam választani a prémium csomagot: 15 megabit, az már elég volt arra, hogy a Death Valley-s blogpost felkerülhessen képekkel.
[+]
Másnap a National Automobile Museum volt a célpontunk, ez 10-kor nyitott, negyed 11-kor rajtunk kívül egy lélek sem volt, pedig iszonyatosan komoly mennyiségű gép volt kirakva (200 darab), ezek 75%-át egy bizonyos Bill Harrah (illetve a Harrah's cég) biztosítja. A fickó a nevével fémjelzett kaszinóhálózat alapítója és mellesleg autóőrült volt (1978-ban hunyt el), abból lett kőgazdag, hogy kitalált egy speciális bingót, amit lehetett Nevada államban játszani. A múzeum jellemzően amerikai autókat vonultat fel, de voltak kocsik az európai piacról is, összesen négy, tematikus csarnokot lehet bejárni, röhögve megért fejenként 10 dollárt.
Ezután autóba ültünk és elmentünk a délre elterülő Lake Tahoe-hoz. Ez ugyan magyarul kevéssé cseng jól (úgy ejtik, hogy "táhó"), de ez semmit sem von le abból, ahogyan a tó és környezete kinéz. Egészen furcsa, hogy előző nap még a Daeth Valley sivatagjában kóboroltunk, fél nappal később pedig már havas-fenyős hegyek közötti, vakítóan kék tóra nézhettünk le. Arról nem is beszélve, hogy néhány napja Jean nevű településen szálltunk meg, most pedig itt van Reno...
[+]
A Lake Tahoe náron vízisportok paradicsoma, télen pedig a környező hegyeken kiépített sípályákon lehet csapatni, igen frankó kilátással. Megálltunk Tahoe City-ben, kimászkáltunk a partra, aztán elautóztunk az Emerald Bay felé, amely a leghíresebb csücske a tónak egy irgalmatlanul festői öböllel és szigetecskével. És nagyon szimpatikus volt a környék, ugyanis rengeteg nyaraló van a parton, de ezek inkább fából épült kunyhók, amelyek eltűnnek az óriási fenyők között, mintha direkt úgy alakították volna ezeket ki, hogy minél jobban illeszkedjenek a tájba.
[+]
Naplemente előtt még ettünk egy meglepően jó pizzát egy útszéli faházban, ami nem volt éppen a belsőépítészet csúcsa, de roppant laza és könnyed volt a kiszolgáló srác, a másik asztalnál pedig egy ránézésre 60 centis pizzát tett le az asztalra, ami mellett a társaság elénekelte a Happy Birthday-t és nekem ez nagyon furcsa volt, sosem jutna eszembe, hogy egy ilyen helyen ünnepeljem a szülinapom, de hát nyilván mások vagyunk. Este még tettünk egy gyors kört a kaszinóban (tök hiába), aztán próbáltunk aludni, mert még várt ránk az Alcatraz és a hazaút.
