Szilveszter napját egy amerikai mosodában kezdtünk, ami őszintén szólva az egyik legérdekesebb programnak ígérkezett, mert bár Magyarországon is találni efféle helyeket, én speciel még egy ilyenben sem voltam. Viszont mosnunk kellett, nem szívattuk meg magunkat azzal, hogy két hétnyi tiszta ruház hozzunk, elmentünk hát az Advantage Laundry nevű helyre, ami csak pár sarokra volt és 31-én is üzemelt, valószínűleg csak úgy, mint az összes többi hely. Óriási móka volt dobálni a negyeddollárosokat a gépbe, ami mindössze 20 perc alatt ki is tisztította a ruháinkat, ezek ipari gépek, egészen más szintet képviselnek, mint az otthoni mosógépek. Közben néztük az embereket, a friscói hipszter arcoktól kezdve a családokig mindenki volt, páran beszélgetésbe is elegyedtek velünk, de ez valószínűleg csak az ismeretlen nyelvnek szólt, mert amúgy senki nem beszélgetett senkivel, a várakozást szinte mindenki olvasással töltötte. Ezek a mosodák egyébként két dolog miatt léteznek az Egyesült Államokban: egyrészt sok a kicsi lakás, amelyekben fizikailag nem férne el egy mosógép, másrészt a bérleményeknél a bérleti díjak rezsivel együtt értendők, a tulajdonosoknak tehát érdekük, hogy alacsonyan tartsák a víz- és villanyszámlát. A szárításra többet vártunk, négyszer hat percet, ami kereken egy dollárt jelentett, a ruhák pedig jó illatúan és nagyon puhán jöttek ki, vasalni sem igazán kellett őket.
[+]
Itt már tudtuk, hogy ez csak egy jó nap lehet, és tényleg szerencsésen is alakult. 5 dollárért átmentünk az Oakland Bay Bridge-en, közben megálltunk a Treasure Island nevű szigeten, ahol bele is futottunk egy kisebb autós találkozóba. Alapvetően izomautók jelentették a felhozatalt, úgy 50 autó lehetett ott és mindegyik épített volt, nagy kipufogók, nagy kerekek. Jól meg is néztük őket, majd átmentünk San Franciscóba a kikötőkhöz, ahol sokkal, de sokkal többen voltak, mint két évvel ezelőtt.
[+]
A parkolás szerencsésen alakult, a Pier 15-nél meg tudtunk állni és az előző fickó úgy másfél órával többet fizetett, mint amennyit maradt, ezen a helyen ugyanis minden egyes parkolóhelyhez tartozik egy kizárólag aprópénzt elfogadó óra, amin elindul egy visszaszámláló a bedobott pénz mennyiségének függvényében, magyarán ha valaki többet fizet, ott hagyja a perceit a következőnek. Ezt követően megnéztük a helyeket, a USS Pampanito kimaradt, a fókák viszont nem, igazából egész nap el tudtuk volna nézni, ahogy birkóztak egymással, ha lesz elég anyagunk egy összefoglaló videóhoz, ez biztos, hogy benne lesz. Az időt viszont kicsit elszámoltuk, így az autótól gyalogosan közel egy órára lévő In-N-Out Burgerből klasszik villamossal kellett visszajutnunk, amiből sikerült egy olyanra szállnunk, amin nem lehetett készpénzzel jegyet venni, ezért a sofőr mondta, hogy csak simán üljünk le. Amúgy nem csak nekünk, kb. mindenkinek, neki köszönhetően pedig urasan és bő 5 dollárral gazdagabban értünk vissza a Nissanhoz.
Ha jobbra folytatódna a kép, a Golden Gate híd is látható lenne rajta. [+]
A dimbes-dombos utcákon át elmentünk a Golden Gate hídhoz, a déli oldalon lévő parknál álltunk meg és leginkább az otthoniak üzeneteire válaszoltunk, hiszen bár nálunk még csak délután három óra volt, családtagjaink és barátaink az új esztendőt köszöntötték. Ezzel el is telt úgy két óra, autóztunk, vásároltunk, majd Emeryville-en keresztül visszamentünk a szállásra, ahol kialudtuk a maradék jet-laget, majd elindultunk szilveszterezni. Pont a hazaút miatt az ottani városnéző sétát a drága olvasók szavazatai ellenére elvetettük, inkább bementünk a Cato's Ale House-ba, ami meglepően hamar zárt, úgyhogy az új esztendőt kedves amerikaiak társaságában köszöntöttük egy másik kis kocsmában, ahol kisebb szenzációként hatottunk, mivel elkezdtünk magyarul beszélni az egyik törzsvendég, Adam mellett, aki Magyarország kapcsán olyan szinten izgalomba jött, hogy a fél helynek bemutatott minket.
Szilveszteri hangulat Oaklandben. [+]
A vendégszeretetükből vásárolt tequilák viszont kicsit soknak bizonyultak másnap, némi fejfájással ébredtünk, pedig nem a vackokból kaptunk, csak otthon nem igazán szoktunk rövideket inni. A helyzet persze nem volt vészes, úgyhogy simán eljutottunk az egyes útig (nem a nagy egyesről, hanem a California State Route 1-ről van szó), ahova Monterey-nél csatlakoztunk be, a távolból megnéztük a világ egyik leghíresebb golfpályáját Pebble Beach-en, sétáltunk egy kört Carmel elragadó városában, majd úgy 5 óra vizuális élvezet következett, a képeken látszik, hogy hol is megy az SR1.
[+]
A végállomást Santa Barbara jelentette, amiről Adam és a haverjai nagyon jókat mondtak, de igazából nem sokat láttunk belőle, lévén már sötétben értünk ide, holnap pedig korán indulunk Los Angelesbe, főleg, mert most pont van ott egy ismerősünk is. A mindössze kétcsillagos és nem is túl drága Orange Tree Inn viszont az eddigi legszuperebb szállás, tiszta, tágas, jól felszerelt, nem véletlenül választották 2015-ben az egyik legjobb helynek a régióban.
[+]
A program innentől válik kicsit erőltetetté, nagyon korán szeretnénk eljutni LA-be, ahol egy egész napot leszünk, az éjszakát meg a kifelé vezető autópálya melletti motelek egyikében töltjük majd. Ennek oka, hogy harmadikán 13:30-kor már a Honor sajtóeseményre kell majd mennünk, magyarán legkésőbb 8-kor már az autóban kell majd ülnünk, hogy biztosan időben odaérjünk Vegasba. Harmadikát egyébként a Honorral töltjük majd, hiszen este egy kötetlen eseményen is részt veszünk majd, de nem húzzuk majd túl, mert negyedikén reggel 8-kor már az LG vár minket, Ken Honggal elfelejtettünk egyeztetni, de remélhetőleg vele is összefutunk majd. Az eseményt az ASUS nagyszabású sajtótájékoztatója követi majd, ahol interjút készíthetünk a cég ikonikus vezetőjével, Jonney Shih-vel, ez lesz az egész utazás egyik legizgalmasabb momentuma. Utána pedig kezdődik a CES.
