Csak az iPhone 6s-ben lesz Force Touch?

Az Apple még a Watch debütálásakor mutatta be a Force Touch-ot, ami lényegében azt jelenti, hogy a kijelző nem csak az érintéseket, hanem ezeknek az erejét is képes feldolgozni.  Az almás vállalat okosórája után a legújabb, 12 hüvelykes Macbook tapipadjába is beépítették ezt a technológiát, a szóbeszédek szerint pedig már a következő iPhone generáció is profitálhat a dologból. Hozzá kell viszont tenni, hogy a Force Touch az egyelőre csak iPhone 6s Plus néven emlegetett készülék privilégiuma lehet majd, ahogy korábban az optikai képstabilizátort is csak a nagyobbik masinába szerelték be.


[+]

A kijelző gyártása a nagyobb méret miatt két és félszer többe kerül az Apple Watch megjelenítőjénél, összegben kifejezve ez az óránál ez 4-5 dollárt, az iPhone-nál 13-14 dollárt takar. Ugyan a költség az átlagos összeszerelési árnál jóval magasabbat jelent, az Apple óriási nyereségébe minden bizonnyal belefér majd ez az áldozat, ráadásul az iPhone phablet abszolút a csúcskategóriát képviseli, így amúgy sem mondható filléres mulatságnak a kütyü. A cupertinóiak újdonságai szeptemberben mutatkoznak majd be, valószínűleg több különbség is lesz a két modell között.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Előzmények

Hirdetés