DNG RAW-ban is ment a Google Camera

Bár megosztott első helyével a Nexus 6P bizonyította tavalyi kameratesztünkben, hogy a Google már egy ideje kiemelt figyelmet fordít a mobilos fotográfiára, és alkalmazásbemutatónkból az is világossá vált, hogy a remek HDR+ feldolgozás mellett több dolgot is eltanult a gyári szoftver az évek folyamán, a hobbifotósokat eddig a keresőóriás elhanyagolta. Ez azt jelentette – és jelenti most is –, hogy a Nexus és Pixel mobilok alapszoftvere, a Google Camera, vagy errefelé Kamera nélkülözi a beállítások kézi paraméterezését, így a Manual Camera és camera2 API-s társai között érdemes szétnéznie annak, aki komolyabban belefolyna a kattintás előtti finomhangolásba (pl. záridő állítás), vagy a rögzítés utáni egyéni feldolgozásba, DNG RAW fájlból.


[+]

Maga az alapszoftver ennek ellenére remek az említett HDR+ feldolgozással vagy épp gömbpanoráma képességeivel, és a B-S-G nevű fejlesztő a nyáron több Snapdragon SoC-vel szerelt mobil számára is elérhetővé tette az applikáció módosított változatát, például a OnePlus tavalyi palettájára. Most pedig tovább bővült a hegesztett Google Camera funkciólistája: elérhető a DNG RAW mentés a kísérleti beállítások fül alatt, ráadásul a HDR+ képfeldolgozással egy időben. Emellett számos, az átlagembernek kissé bonyolult finomhangolás is, a hardveres feldolgozás oldaláról.


[+]

Mi a OnePlus 3T-vel lőttünk egy HDR+ képet (balra), majd a DNG fájlból, Camera RAW szoftverrel a jobb oldali felvételt hoztuk össze. Ehhez a Google Camerában Nexus 2015-ös szoftvertámogatást  választottunk, a camera2 API oldaláról pedig a limitált opciót. Paraméterezni lehet egyébként a HDR+ feldolgozás módját is (mi a Nexus6 Hdr+ Auto lehetőséget választottuk), plusz a sorozatképek és a HDR feldolgozás elemeinek a számával is variálni lehet, nem beszélve néhány olyan fejlesztői lehetőségről, ami már nekünk is túl magas volt, ezért békén hagytuk.


[+]

Végezetül, a OnePlus 3T esetében az eddig is meglévő, 30 képkocka/másodperces videofelvétel mellé elérhető lett a 1080p/60fps rögzítés is. Továbbra is adott az optikai stabilizálás mellé elérhető elektronikus (1080/30fps) és a 4K felvétel is (30fps), kizárólag optikai stabilizálással. Frissítés (köszönjük, helixP!): a vállalkozó kedvű felhasználók errefelé szerezhetik be a telepítéshez szükséges 4.0-s, módosított Google Camera APK-t, amihez mindenképpen snapdragonos mobilra lesz szükségük, és előnyös a 820-as, vagy annál frissebb generáció, de saját felelősségre más hardverrel is próbálkozni lehet. Amilyen ütemben fejleszti a kommuna a Google alapszoftverét, lassan ideje volna, hogy a keresőóriás is ráfeküdjön a kézi lehetőségekre. Talán majd a Pixel 2 bemutatójával előre lép.

Hirdetés