Egymillió HTC Magic talált gazdára

A HTC neve a saját, TouchFLO 3D kezelőfelülettel szerelt, Windows Mobile alapú prémium készülékek révén vált ismertté, ám az utóbbi időben a termékpalettának egyre nagyobb részét teszik ki az Android alapú megoldások is, ráadásul a világ első Android alapú modellje is a HTC műhelyében készült el. A Google vezette Open Handset Alliance (OHA) által készített operációs rendszer és az első Android alapú készülék rendkívül kedvező piaci fogadtatása egyértelművé tette a folytatást, mely nem is váratott sokat magára.

Az Android alapú megoldások iránti kereslet egyre inkább fokozódni látszik. Peter Chou, a HTC elnök-vezérigazgatója például nemrég arról számot be, hogy az áprilisban bevezetett HTC Magic ezidáig több mint egymillió példányban kelt el, mely ha ugyan messze el is marad az Apple iPhone sikerétől, de mindenképp szép teljesítmény egy feltörekvő operációs rendszerrel szerelt, lényegesen kisebb marketinghátérrel rendelkező készüléktől. A cégvezető azt is kiemelte, hogy a HTC a jövőben a forgalom 50-60 százalékát kitevő felső-közép szegmensre kíván majd fókuszálni, melyek a nagyjából 300 dollár körüli ajánlatokat jelentik.

  • Kapcsolódó cégek:
  • HTC

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés