Együttműködésre lépett a Nokia és a Xiaomi

Hosszútávú kooperációs megállapodást írt alá a finn kézben lévő Nokia és a kínai Xiaomi. A szerződés szerint a cégek kölcsönös hozzáférést adnak szabadalmaikhoz, a Nokia pedig több olyan hálózati berendezést és technológiát tesz elérhetővé a Xiaominak, amiknek segítségével közösen tudják fejleszteni az adatátviteli technológiákat, mind kapacitás, mind pedig enegiatakarékosság szempontjából.


[+]

Szóba került az AR, a VR, illetve az IoT is, ezekkel kapcsolatban várhatunk még közös megoldásokat – ez utóbbiban a kínaiaknak komoly tapasztalati hátterük van, a Mi ökoszisztéma több mint 60 000 000 csatlakoztatott, ebből 8 millió aktív eszközt számlál. Végül, de nem utolsó sorban elképzelhető, hogy a Xiaomi korábban már megkísérelt, de nagy sikerrel nem járt nemzetközi terjeszkedésében is segíthet a finn vállalat, ezzel kapcsolatban azonban nem árultak el semmit.

Előzmények

Hirdetés