Elérhető az iPhone OS 4 második béta változata

A bizonyos szolgáltatások háttérben történő futtatását is kínáló iPhone OS 4 a hivatalos bejelentést követően azonnal elérhetővé vált a fejlesztők számára, mely az első visszajelzések szerint elég instabilnak tűnik. Az Apple csapata természetesen gőzerővel dolgozik a nyár közepére tervezett új operációs rendszer javításán, melynek eredményeként alig két héttel az első béta kiadás leleplezése után máris megérkezett a frissítés is. Az iPhone OS 4 második béta változata számos stabilitást célzó frissítést kapott és ezzel együtt néhány kiskapu is bezárásra került, mely már az első napon is feltörhetővé tette a rendszert

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés