Ennyi volt a Galaxy Alpha?

A Samsung egyáltalán nem titkolt módon az iPhone 6 ellenfelének szánta kompakt méretű csúcskészülékét, a Galaxy Alphát. A fém kerettel, ezáltal sokkal minőségibb és radikálisabb formatervvel érkező mobil sokak (de nem elegek) tetszését elnyerte, pedig érdekes módon a dél-koreai gyártó visszatért a HD kijelzőhöz, ám ettől függetlenül hardveres elég komoly vas lett a masina. A pletykagyárosok körében azt suttogják, hogy az Alpha élete hamarosan véget érhet, hiszen jövő februárban befejeződhet a kütyü sorozatgyártása.

Samsung Galaxy Alpha Samsung Galaxy Alpha

Az ok egyébként elég egyszerű, a fém alapanyagok, amiből az Alpha kerete is készül, valószínűleg nagy erőforrást vesznek el a Samsungtól, márpedig a 2015-ös termékpalettájukban nem egy olyan telefon szerepelhet, mely ilyen kialakítással kerül majd forgalomba. Ugyan a szóbeszédeket most sem kell komolyan venni, a forrás most egy belsős ember volt, aki a Galaxy A5-öt is megemlítette, mint problémaforrás, mármint hogy ez a készülék is hozzájárulhat az Alpha végzetéhez. A dél-koreaiak ráadásul jobban bíznak az A5-ben, hiszen hazai pályán egyáltalán nem értek el akkora sikerekett az Alphával, mint amire előzetesen számítottak a vállalatnál.

Előzmények

Hirdetés