Érdekes koncepciókészülékek a Lenovótól

A San Farancisco-i TechWorldon nem csak a moduláris Moto Z és Moto Z Force, illetve az első Project Tango eszköz mutatkozott be, de néhány igen érdekes koncepciót is felfedett a Lenovo. A hajlítható kijelző elgondolása nem akkora újdonság, működő készülékeket viszont még nem nagyon hajtogathatott a nagyérdemű, noha például a Samsung is szép csendben, igen régóta dolgozik ilyen projekten. A pletykák szerint elvileg idén már láthatunk valamit a koreaiaktól is, a Lenovo viszont már ma közszemlére bocsájtott egy flexibilis okostelefont és egy tabletet, ami phablet formában is funkcionál, ha úgy kívánjuk.


[+]

A fixen ívelt megjelenítők már majdhogynem általánosan elterjedt megoldásnak számítanak, a Lenovo fejlesztése viszont lehetővé teszi magának a készülékháznak a hajlítgatását is, ráadásul folytatólagosan, ami nem kis mérnöki teljesítmény. Ennél már csak az kijelző rugalmasságának és nyújthatóságának a kérdése tűnik érdekesebbnek, ennek hátteréről azonban még nem sokat árultak el, ahogy az is kérdéses, hogy az ennek okán keletkező torzítást hogyan fogják kiküszöbölni.


[+]

A másik eszköz lényegesen egyszerűbbnek tűnik, mivel egy rugalmas éllel rendelkezik, mégpedig középen, noha az elv ugyanaz és a felhasznált anyagok megegyeznek a több ponton is megtörő telefonnal. A teljes méretben tabletként funkcionáló kütyü félbehajtható, így jobbára egy szabvány formátumú, könyvszerűen zárható, vagy kihajtható – ez esetben két kijelzős – phabletet kapunk.


[+]

Úgy tűnik, a Samsung Business Korea-nak adott tavalyi állásfoglalása még kissé optimista becslésnek bizonyult. Az illetékesek nyilatkozata szerint idén már lehetséges lesz a technológia tömeggyártása és forgalmazása, noha a hajlítható kijelzők kereskedelmi forgalomba helyezése látszólag még egy kicsit odébb van, kivéve ugye, ha lényegesen jobban állnak a fejlesztéssel, mint ahogy sejteni lehet. Azért még bő fél év áll a rendelkezésükre, hogy igazuk legyen. Annyi viszont bizonyos, hogy a flexibilis kijelzők egyre kevésbé a science fiction témakörén belül keresendők .

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés