Érkeznek a Tegra 3 mobilok

Jen-Hsun Huang, az Nvidia vezérigazgatója a befektetők számára megerősítette, hogy az első négymagos Tegra 3 processzor köré épülő okostelefonok még ebben a negyedévben piacra kerülnek. A cégvezető azt is elárulta, hogy a multimédiás téren kiemelkedő tudású modellek első sorozata a Mobile World Congress során kerül leleplezésre, vagyis már csak alig több mint egy hetet kell várni a hivatalos bemutatóra. Az Nvidia emellett hamarosan egy újabb négymagos processzor leleplezésére is készül, mely beépített 3G és 4G LTE modeme révén a Qualcomm sorozat közvetlen ellenfele lehet. Az integrált megoldások előnye, hogy az alkalmazásprocesszor mellé nem kell külön kommunikációs modult beszerezni, mely egyrészt csökkenti a gyártási költségeket és a rendszer összfogyasztását, másrészt jóval kompaktabb eszközök létrehozására is lehetőséget teremt.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés