A fejlesztőknél az iOS 7.1 beta 5

A fejlesztői fiókkal rendelkezők számára letölthetővé vált az iOS 7.1 ötödik béta verziója, ami az apróbb hibajavítások mellett néhány újdonságot is hoz magával. Az eddigi béta frissítések számos vizuális változtatással kecsegtettek, a most kiadott frissítés viszont egy kicsit visszafogottabb ilyen téren. A beta 3-ban átszabták a billentyűzet dizájnját, ám a caps lock lenyomását kísérő gomb nem volt elég látványos a fejlesztők szerint, így a mostani verzióban javított ezen az Apple, most már világosan látszik az egyszer lenyomott és a lezárt billentyű kijelzése közötti különbség.

A klaviatúra mellett a háttérkép használatán is módosított az almás vállalat, a harmadik béta verzióban már ki lehetett kapcsolni a parallax effektet (azaz hogy a telefon döntögetésére a háttérkép is mozog), most pedig teljesen átnevezték ezt a funkciót. Az iTunes Radio is új ikonnal bővült, megjelent az album megvásárlását lehetővé tévő gomb, amit egy adott előadótól hallgatott szám lejátszása közben láthatunk.

iOS 7 beta 5 screen shot iOS 7 beta 5 screen shot

A Siri újabb nyelvi támogatást kapott, most már az angol szekción belül az Ausztrál és az Egyesült Királyság dialektus is választható, plusz elérhetővé vált a japán és a kínai (mandarin) nyelv is. Módosítottak még a naptáron, az eseménynézet ikonja feltűnőbb lett. Az iOS 7 végleges és egyben publikus verziója márciusban várható, nem sokkal a golden master verzió megjelenése után.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés