Felfelé kerekedhet a Z Flip6 akkukapacitása

Kis lépés a flipes telefonnak, nagy a töltés kényelmének.

A Galaxy S24 család már piacon, úgyhogy a Samsung csúcsmobilos csapata már a Galaxy hajlíthatók nyári startjára készülhet. A Z Flip5 lépett előre dizájnban tavaly a legtöbbet, mappaszerű, jóval használhatóbb külső kijelzővel, Snapdragon 8 Gen 2-vel pedig az üzemidő is jobb lett picit, ám a zsanér extra térfogata miatt nem hízott 3700 mAh-nál nagyobbra az akkumulátorkapacitás. A várva-várt gyarapodás idén összejöhet: 4000 mAh-ra kerekíthet a Samsung, ami egyébként két telep egyesített kapacitása.


Remekül sikerült a Z Flip5, ám üzemidőben maradt tér a javulásra [+]

Bár ez nem drasztikus növekedés, pont a necces, egynapos intenzív használat lehet meg vele kényelmesen, aki ugyanis folyamatosan flipes Galaxyját nyomkodta, annak késő délután már az akkuszázalékokat kellett kémlelnie, ami nem meglepő 6,7"-es belső panellel. Egyébként pedig, minél nagyobb a telep, annál kevesebbet fogyaszt arányosan a szenzorszett és minden modem, szóval a Z Flip6 készenléti üzemideje is fejlődhet.

Azóta történt

  • Nagyot nő a Z Flip6

    Mármint nem méretben, hanem a specifikáció tekintetében. Több RAM, nagyobb telep, nagyobb felbontású kamera és a legújabb infó: nagyobb külső kijelző.

Előzmények

Hirdetés