Fotón az első Samsung Windows 8 táblagép

A Microsoft hivatalos közleménye szerint a fejlesztők számára már ezen a héten elérhető lesz a Windows 8 operációs rendszer próbaváltozata, mely Intel és ARM processzorokon egyaránt futtatható. A Windows 7 alapjaiból építkező platform legszembetűnőbb újítása a Windows Phone Metro kezelőfelületének használata lehet, mely ujjal, egérrel és billentyűzettel egyaránt kezelhető. A teljes képernyős alkalmazásokra fókuszáló rendszer érdekessége az online és offline tartalmak együttes kezelése, valamint az alkalmazások közötti együttműködés fokozása lehet, mely révén a helyben tárolt fotók mellett a levélmellékletek, illetve a Facebook, Flickr és más online tárhelyeken elérhető képek is egy helyen lesznek elérhetőek.

A szinergia fokozása mellett a Microsoft nagy hangsúlyt fektetett a hordozható eszközökkel való szinkronizálásra, valamint az operációs rendszer hardverigényének csökkentésére is, mely révén a kevesebb memóriával és kisebb kapacitású processzorokkal szerelt eszközökön is gyorsabb működést biztosíthat. Az új platform 10 hüvelykes táblagépeken és több monitorral szerelt munkaállomásokon egyaránt futtatható lesz, ráadásul a Windows Store online alkalmazásbolt beindítása révén a fejlesztők számára is új lehetőségeket teremt. Az első Windows 8 alapokon nyugvó internettáblát várhatóan a Samsung leplezi majd le, legalábbis a kínai nyelvű Weibo közösségi oldalon felbukkant fotó erre enged következtetni. A négymagos Intel processzorral szerelt készülék pontos specifikációja és piaci premierjének időpontja egyelőre nem ismert.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés