Galaxy blog: Galaxy Fit előzetes

A Samsung gondoskodik róla, hogy ne unatkozzunk, ha Galaxy készülékről van szó. Nemrégen járt nálunk a teljes billentyűzetes Galaxy Pro, majd befutott (és itt is maradt) a tavalyi év csúcsmodelljének felújított változata, a Galaxy S Plus, most meg itt a Fit. Hogy egy kicsit képben legyünk, helyezzük el a Fitet a mostani palettán. Ez a modell a Mini, Gio és Ace modellekkel párban mutatkozott be. Ezek a készülékek fedik le a Galaxy családjának alsó és középső részét. A Mini a belépő alapmodell, az Ace pedig már a középkategória képviselője. A Gio és a Fit e kettő közé ékelődik, mégpedig kissé furán, ugyanis nem teljesen egyértelmű a sorrend kettejük között.


[+]

Kijelzőben, processzorban a Gio áll jobban, miközben a Fitnek nagyobb a képátlója (de kisebb a felbontása) és komolyabb a kamerája is. Ráadásul árban is igen közel vannak egymáshoz, jelenleg GSM boltokban csupán néhány ezer forint a különbség. Mindezek mellett a Fit inkább egy feljavított Mininek felel meg, míg a Gio egyfajta butított Ace, tehát mindenki megtalálhatja a számára ideális modellt. A Fit GSM boltból érkezett hozzánk, így teljes dobozzal kaptuk meg. Az apró kis csomagban nincs túlzottan sok tartozék. Találunk benne egy hálózati töltőt, ami nem a mostanában megszokott töltőfejes megoldás, hanem hagyományos változat. Aztán van itt egy adatkábel, ez is szokványos. Kis kedvesség, hogy kapunk egy 2 GB-os microSD-t, egy SD adapter társaságában. Nincs viszont már headset, ami egyre inkább terjedőben lévő dolog a gyártók között.


[+]

Az első percekben rögtön meglepetést okozott a készülék azzal, hogy az előzetesen várt 2.2-es Android helyett 2.3.4-es verzió volt rajta, ami bizony a jelenlegi legfrissebb. Örömünket fokozta, hogy a nem túl izmos hardver ellenére a sebesség teljesen jónak mondható, akadások szinte alig vannak. A TouchWiz felület régi ismerős számunkra és a Samsungot jól ismerők számára is, persze itt némileg butább és egyszerűbb, mint egy Galaxy S esetén. A Swype szövegbevitel is rendelkezésre áll, viszont nem tud magyarul, tehát mi nem sok hasznát vesszük. Ami viszont elkeresítő, az a kijelző. A képátló szép nagy, viszont a mindössze QVGA felbontás meglehetősen csúnyán mutat rajta. Vajon a kijelzőn felül is vannak hátrányai? Hogy teljesít a kamera? Milyen minőségű a burkolat? Ezekre és a többi részletre fény derül a holnapi tesztben.

Rusi

Azóta történt