Galaxy Blog: S View Cover

Kétségtelenül a kijelző a mobiltelefonok legsérülékenyebb része, nem is véletlen, hogy az alap üvegborítás mára már igencsak megerősödött, és ezek a Corning Gorilla Glassnak köszönhetően jóval ellenállóbbá váltak. A karc viszont egy alattomos dolog, még ezeken az üvegeken is könnyedén lehet sebet ejteni, így a Samsung is más megoldásokhoz folyamodott. A Galaxy S III-hoz lehetett először megvásárolni a Flip Cover névre hallgató borítást, melyet a hátlap helyére kellett pattintani, majd így egy sima fedlapként szolgált a megjelenítő védelmére. A Flip Covernek viszont néhány hiányossága is volt, így a dél-koreai gyártó a Galaxy S4-hez módosított verziót dobott piacra, mely már az S View Cover fantázianevet kapta.

Samsung S View Cover
[+]

Fizikai paramétereit tekintve az S View Cover 136 x 71 x 11 milliméter kiterjedésű, tömege pedig mindössze 32 gramm, így számottevő nehezedést biztosan nem fogunk érezni használatakor. Az egyelőre fehér és fekete színben kapható újdonság megőrizte elődjének mágneses működését, vagyis összecsukott állapotban automatikusan kikapcsolódik tőle a képernyő. Továbbra is az eredeti hátlap helyére kell pattintani, így nem csak a kijelzőt, hanem magát a hátsó felületet is eredeti állapotának megfelelően "konzerválhatjuk". Az S View Covernél a legnagyobb újítás, hogy egy kis ablaknyi helyet vágtak ki belőle, így a büszke tulajdonos a fedél felnyitása nélkül tájékozódhat a legfontosabb történésekről, adatokról.

Samsung S View Cover
[+]

Alaphelyzetben a pontos időt és a dátumot tudhatjuk meg, méghozzá a fekete háttérre írt fehér feliratok segítségével. Eddig a hívások fogadásához ki kellett nyitni a kiegészítőt, ám most az ablaknak köszönhetően bejövő hívás esetén a már megszokott ikonok tűnnek elő, így egy ujjhúzással felvehetjük, vagy akár el is utasíthatjuk a beszélgetéseket. Természetesen a rövid szöveges üzenetekről is nyerhetünk információkat, bár kizárólag nyitott állapotban tudjuk elolvasni a benne leírtakat. Egy dolgot viszont még lehetne finomítani rajta, hiszen hátrahajtáskor továbbra sem használható a kamera, az optika felső része eltakarva marad, valahogy ezt kis ablakocskát úgy kellene megtervezni, hogy fotózni is lehessen kinyitott állapotban, mert így nem túl kényelmes a cselekmény.

Samsung S View Cover
[+]

Az új S View Cover sokkal viszont jobb lett, mint elődje. Valójában kiküszöbölték azokat a hibákat, vagyis inkább hiányosságokat, ami miatt a Flip Cover még nem lehetett méltó társa az akkori Galaxy csúcsmodellnek, ám az S4-hez ez a megoldás már jobban ajánlott. Mivel a fedél belső felülete finom puha bőrből készült, így szinte biztosak lehetünk abban, hogy a kijelzőt nem érheti számottevő sérülés, ráadásul már a hívásfogadást a kis nyíláson keresztül is vezérelni tudjuk, így nem kell állandóan nyitogatni, egyszerűbb használatot biztosítva a felhasználónak.

Előzmények