Google Drive – 5 GB ingyenes tárhely

A pletykáknak megfelelően végül hivatalosan is leleplezésre került a Google ingyenes online tárhelye, mely az iCloud, SkyDrive és DropBox közvetlen kihívója lehet. A Google Drive néven bemutatott szolgáltatás 5 GB ingyenes tárhellyel bír, mely havi 2,49 dolláros opciós díj ellenében 25 GB-ra bővíthető. Furcsa módon a keresőóriás ezúttal meg sem próbálta túllicitálni a konkurens megoldásokat, hiszen a Microsoft SkyDrive például az alap 7 GB tárhelyet mindössze éves 10 dollár ellenében bővíti 25 GB kapacitásúra, mely bizony éves szinten csupán harmad annyiba kerül, mint a Google ajánlata. Úgy tűnik, hogy a Google egyelőre csak az Apple iCloud megoldásának árazását veszi figyelembe, noha a Microsoft online tárhelye szolgáltatások terén is ugyanolyan versenyképes alternatívát jelent, ráadásul telefonokról és számítógépekről ugyanúgy elérhető.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés