Gyűlik az infó a Honor Magic5-ről

Ezúttal az alapmodell töltésteljesítményére derült fény a kínai hatóságoknak köszönhetően.

A Honor az MWC-n mutatja be a Magic5 szériát, ami áll majd egy Lite verzióból, egy alapmodellből, illetve egy Pro és egy Ultimate variánsból. A gyártó komoly hírverést csapott az esemény körül, véletlenül sem félreérthető módon utalva a Samsung Galaxy S23 sorozatra, noha a hazai előzetesben már finomítottak a szlogenen. Azt egyelőre nem tudjuk, hogy a  csúcsmodellek miben licitálnak rá a koraiak legfrissebb ajánlatára, de a töltésteljesítmény biztosan ilyen paraméter lesz.

A kínai 3C adatbázisa alapján a Honor Magic5 66 wattos gyorstöltést kínál majd, amihez szériatartozékként  biztosítják is a megfelelő adaptert. Ez megegyezik a Magic4 képességeivel, a Pro és az Ultra viszont akár 100 wattot is felvehet kábelen, vezetéknélküli formában pedig 50 wattos maximumot hozhat. A készülékeket, a Snapdragon 695-ös Lite-ot leszámítva Snapdragon 8 Gen 2-es szettel és ígéretes kamerarendszerrel várjuk február 27-én, 13:30-kor személyesen Barcelonában.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Honor

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés