Hirdetés

Hangszóróteszt: Pioneer XW-NAV1

Járt már nálunk Pioneer tartozék az iStyle jóvoltából, amit azonban a múlt héten kaptunk, az minden eddigi hagszórót felülmúlt - funkcionalitásában biztos. Annak próbáltunk utánajárni, hogy a Pioneer NAV1 nem csak hárombetűs rövidítések egybegyúrt halmaza, hanem ténylegesen használható, otthoni, multimédiás szörnyeteg - megspékelve egy kis Apple filozófiával.

Szögezzük le: a NAV1 alapvetően egy hangszóró. Nem is vártam tőle többet, ám amikor a dobozból a távirányító került elő leghamarabb, már gyanakodni kezdtem. Ez a kontroller ugyanis rengeteg gombot tartalmaz, többet, mint amit eddig megszokhattunk. Aztán felbukkant egy RCA-kábel, majd végre kiemeltem a csomagból a fő attrakciót is, és egyből kiszúrtam, hogy a tetején DVD nyílás tátong, ami alapból többet ígért, mint eddig bármelyik tesztalanyunk.

A NAV1 ugyanis CD-t és DVD-t is olvas. Ha már az elég termetes készülék felső részén kutakodunk, akkor érdemes végignézni a gombokat, mert ezekből már lehet nagyjából következtetni a tudásra. A DVD helyétől balra találhatók a bekapcsoló, a funkcióváltó, a play/pause és a stop gomb. Jobb oldalt sorakozik a lemezkiadó billentyű, illetve a hangerőt szabályozó kezelőszerv, a sor végén pedig egy nagy, kerek "push to open" panel ücsörög, ami alatt USB bemenet található. Ez eddig nagyon bíztató, csak az fura kissé, hogy az említett panel ugyan valóban megnyomásra eltávolítható a készülékházról, de utána ezt nem köti semmi a termék burkolatához, tehát hamar el fog kallódni.

Az eszköz hátsó részén is van bőven látnivaló. A mellékelt RCA-kábel jöhet ide, de van HDMI kimenet (hoppá!), jack bemenet és koax antenna csatlakozó az FM-rádió kedvéért. Elöl fekete szövet burkolja a konkrét hangszórókat, ezek előtt, középen van az iPod dokkolója. A DVD nyílás felett négy felirat olvasható: DVD, HDMI, Dolby Digital és DivX.

Fentiek után már nagyjából el tudjuk helyezni az eszközt - úgy értem, hogy a nappaliban. Mert ez a ketyere valahová a TV környékére kellene kerüljön, hiszen úgy fest, hogy kiváltja a DVD és CD lejátszót, valamint az iPod dokkolót is. Nem mellesleg pendrive-ról játszik konkrétan mindent (filmet beleértve), ráadásul képes a fullHD tévék kedvéért az anyagot 1080p-re felskálázni, amitől nem lesz fullHD a film, de kicsit jobban néz ki a képernyőn.

A legnagyobb okosság, hogy a cucc tud "grabbelni". Ez konkrétan azt jelenti, hogy a beletett CD-ről MP3 formátumú hanganyagot konvertál a bedugott pendrive-ra, ami igencsak egyedi funkció. Maradjunk abban, hogy kiválóan alkalmas arra, hogy a boltban megvett audio CD-ről biztonsági másolatot készíthessünk saját felhasználásra. Eddig a tények, ideje most már bekapcsolni a szerkezetet.

Elöször egy iPodot küldtem rá, mégiscsak azért van itt a cucc, mert Apple tartozéknak minősül. Sok gond nem akadt, úgyhogy beraktam valami mélyekkel rendesen operáló zenét (Tosca), aztán nekidőltem a hangerőt növelő gombnak. Nem mertem eltekerni a végéig, mert félő volt, hogy bár Kőbányán vagyok, még az óbudaiak is azt hiszik, hogy Sziget reloaded party van a Duna mellett. A 3,5 kilós doboz 2x10W teljesítményű hangszórókat rejt, ami bőven elég ahhoz, hogy egy átlagos méretű lakásban ne legyen semmiféle egyéb elvárásunk.

Fellelkesülve cipeltem át a cuccot a tévéhez, amely nem egy újkeletű darab (igen, még CRT), de RCA bemenet azért van rajta. Lehúztam a Wii-t, rákötöttem a NAV1-et, állítgatni sem kellett, egyből érkezett Jack Bauer a berakott DVD-n. Nem is baj, hogy közel volt a tévé, mivel az USB-be dugott adathordozó csak így lesz használható, lévén a képernyőn kapunk olyan menü és fájlstruktúrát, amelyben barangolhatunk. A pendrive-ról lejátszható DivX film, MP3 és JPEG képek. A NAV1-be helyezett audio CD MP3-ba való kovertálásakor kiválasztható a bitráta (128, 192, 320 Kbps), lementhető egy-egy szám és egy komplett album is.

Nem magamtól tudom, hanem utánaolvastam, hogy a HDMI kapcsán mi a helyzet. A minőséggel nincs baj, két apróság lehet zavaró. Egyrészt az iPod / iPhone videók nem küldhetőek ki ezen a kimeneten (ez egy Apple korlátozás, jelenleg csak az új kompozit és komponens kábelei tudják jelenleg), másrészt a hang alapesetben szól a tévén és a NAV1 hangszóróin is, nyilván az egyiket le kell némítani. Nem esett még szó arról, hogy óra és ébresztő, valamint szundi funkció is beépítésre került. A magam részéről egyetlen dolognak örültem volna még: egy WLAN jól jönne, már csak a netes rádiók okán is.

Összegzés? Komolyan meginogtam, hogy egy ilyen szerkezet nem ártana. Kiváltaná a DVD lejátszómat (ami nem tud pendrive-ot fogadni), belemegy audio CD, meg tudok nézni eddig gépen tárolt filmeket, van benne rádió, s persze bele tud ülni az iPod. De mivel erre már ott az iPig, s a többi dolgot is meg tudom oldani, ha kell, ezért elálltam a fenti tervtől. A funkcionalitáshoz és a minőséghez mérten a bruttó 75 ezres ár nagyjából indokolt, bár nyilván nem kevés. Azoknak lehet jó vétel, akik HDMI csatlakozós tévével rendelkeznek, van iPod / iPhone a birtokukban, gyakran néznek DVD-t, és nem akarnak kábelek között bolyongani, ötféle távirányítót használni, csatlakozókat ide-oda dugdosni. A NAV1 egyetlen készülék, amely ellátja a legfontosabb feladatokat, némi extrával. Bár a cucc hordozható, mivel áram mindenképp kell neki, illetve a funkciók zöme csak akkor válik használhatóvá, ha tévé is van a közelben, ezért alapvetően otthoni felhasználásra javasolt.

Bog

Előzmények

Hirdetés