Hatalmas siker lesz az érintőkijelző

Az érintőkijelzős telefonok iránti kereslet egyre nagyobb lesz az elkövetkezendő években, állítja az IMS Research tanulmánya. Míg tavaly mindössze 30 millió érintőkijelzős mobilt adtak el, addig 2012-ben várhatóan már 230 millió fog gazdára találni. Az IMS Research szerint számos előjel alapján könnyen lemérhető az ilyen kialakítású készülékek iránti kereslet dinamikus növekedése. Nemrég az LG számot be arról, hogy eddig összesen hétmillió érintőkijelzős készüléket étkesített, majd a Samsung Instinct megjelenése után egy héttel a forgalmazó Sprint jelentette be, hogy a minden eddigi EV-DO nagysebességű átvitelre képes készüléknél nagyobb kereslet mutatkozott a Samsung üdvöskéje iránt.

Az Apple iPhone 3G egymilliós eladásához is mindössze három napra volt szükség. Femi Ormoni, az IMS Research piaci elemzője szerint az eredeti Apple iPhone adta meg a kezdeti lökést az érintőkijelzős készülékek piacának, mely nem csak a vásárlók számára volt népszerű, de új lehetőséget is jelentett a szolgáltatók számára a bevételek növelésére. Az IMS Research szerint az érintőkijelzős készülékek piacát nem az drága okostelefonok fogják dominálni. Ezzel összhangban van a Nokia azon bejelentése is, hogy a gyártó elsősorban a középső árszegmensben kíván érintőkijelzős modellekkel fellépni.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés