Heteken belül érkezik a Windows Mobile 7

A Microsoft teljesen átdolgozott, új operációs rendszere kapcsán eddig is számos pletykát lehetett hallani. Egyes források szerint a Windows Mobile 7 csak jövőre kerülhet bevezetésre, míg más források idei debütálást említenek. Ez utóbbival összhangban van az LG azon terve is, hogy még szeptemberben piacra dobja az első WM7 alapú készülékét, sőt az idei debütálást megerősítette már a kínai DigiTimes is. A CNET értesülései szerint a Microsoft átdolgozott rendszerének első bemutatója a február 15-én kezdődő Mobile World Congress során várható, melyet követően az új platform várhatóan nyárra készül el teljesen, így az ősz elejére tervezett debütálás elvileg akár tartható is lesz. A CNET szerint az új rendszerben már Zune integrációra is számítani lehet, de ezen túlmenően számos új online szolgáltatás is bemutatásra kerülhet. Pontos részelteket egyelőre nem tudni, de a MIX 2010 fejlesztői konferencia alkalmával várhatóan erre is fény derülhet.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés