Heteken belül érkezik az iOS 4.3.1

Várhatóan egy-két héten belül elérhető lesz az iOS 4.3.1, mely a nemrég kiadott Apple platform néhány kisebb hibáját hivatott javítani. Az előzetes információk szerint kisebb frissítést kap majd az első iPad és az iPhone 3G S rádiós szoftvere, javításra kerülnek az USIM kártyák olvasása közbeni fagyások és az NTML hitelesítési nehézségek is, valamint utólag telepített szoftverekből is elérhetővé válik az iPad 2 giroszkópja, mely jelenleg nem igazán tűnik működőképesnek. Ezzel együtt biztonsági rések is befoltozásra kerülnek, így többek között az iOS 4.3 feltörésére használt lehetőség is lezárásra kerül.


 

Hirdetés