HTC One – HDR mikrofon nélkül

A Nokia felsőbb mezőnybe szánt készülékeinek fontos exkluzív szolgáltatása a megnövelt dinamikatartományú mikrofonok használata, mely koncertek során is torzításmentes felvételek rögzítésére teremt lehetőséget. Az ST Microelectronics egy titoktartási megállapodás értelmében a közösen fejlesztett mikrofonokat egy meghatározott időpontig kizárólag a finn gyártó számára szállíthatta volna, ám mint kiderült, a HTC One is ugyanezen megoldással büszkélkedhetett. A botrány kipattanása óta a HTC nemrég hivatalos közleményben is jelezte, hogy a Nokia nem ellene, hanem az ST Microelectronics ellen indított eljárást, így Hollandiában továbbra is zavartalanul értékesítheti a csúcsmodelljét.

A holland bíróság megtiltotta az ST Microelectronics számára a kérdéses komponens szállítását, ugyanakkor a jóhiszeműség elve miatt a HTC a már felvásárolt készleteket szabadon beépítheti a készülékeibe. Ennek ellenére a HTC kénytelen volt új beszállító után nézni, mivel a HDR mikrofonok ezt követően már nem kerülhetnek bele a csúcsmodelljébe, így ezen funkció a hivatalos adatlapról is eltűnt.

  • Kapcsolódó cégek:
  • HTC

Azóta történt

Előzmények

  • Nokia szabadalmat sért a HTC One

    Hollandiában a HTC One előzetes import korlátozását rendelték el a Nokia nagy amplitúdójú mikrofontechnológiájának illetéktelen használata miatt.

  • HTC One 802w – két SIM és microSD foglalat

    Kínában bővíthető memóriával és két SIM-foglalattal dobja piacra a tajvani gyártó az idei csúcsmodelljét.

  • Nem szervizbarát a HTC One

    Az iFixit csapata szerint a tajvani gyártó csúcsmodelljét a belső komponensek sérülése nélkül szinte lehetetlen szétszedni.

  • HTC One - One új a nap alatt

    Ismét egy minőségi készülékkel jelentkezett a HTC, az új zászlóshajó prémium anyaghasználattal, Full HD kijelzővel és Ultrapixel kameratechnológiával támad.

Hirdetés