Huawei-szerű designt kaphat az új Honor

Hivatalosan nincs már kapcsolat a két cég között, a közeljövőben leleplezésre kerülő Honor 50 és Huawei P50 mégis mutat stílusbeli hasonlóságot.

Júniusban mutatkozhat be a Honor 50-család a jelenlegi hírek szerint. A Honor hivatalosan már nem része a Huawei-csoportnak, és várja a Google-támogatást, ám a közeljövőben leleplezésre kerülő szériával még nehéz lenne letagadni a közös alapokat, a P50 renderképei után pedig most megtekinthetjük a Honor 50-ét is.

A Huwei P50-ről ilyen képek érkeztek korábban
A Huwei P50-ről ilyen képek érkeztek korábban [+]

A Honor 50-ét pedig most osztották meg kínai források
A Honor 50-ét pedig most osztották meg kínai források [+]

A dupla kameragyűrű merőben új design-elem a mobilok között, így nyilván értelemszerű, hogy honnan eredhet a hasonlóság, és bár még egyik telefont sem leplezték le, ez esélyesen megtörténik majd a közeljövőben. Korábban a GSMArena osztott meg egy renderképet a kütyüről (ez látható a borítón), ehhez képest az új kép elárulja, hogy fent egy méretes főkamerára lehet számítani, lent pedig egy periszkópos zoomoptikára, és valamilyen harmadik egységre lehet számítani. A fenti képen látható CAD-render állítólag a Prótól származik, a sima Honor 50 várhatóan kihagyhatja a zoomkamerát az ár csökkentése érdekében.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Honor

Azóta történt

Előzmények

  • Májusban befut a Honor 50?

    Meglepően hamar jöhet a függetlenné vált márka csúcsfrissítése, felmenője ismerős dizájnjával.

  • Új Honor V40 variáns mutatkozott be

    A fordító szerint az új modell megnevezése Luxury Edition, specifikáció alapján pedig valami lite verziónak tűnik. Egészen konkrétan pedig egy átbrandelt Huawei Nova 8 5G.

  • Honor 10X Lite - intermezzo

    Ismét egy Kirin 710-zel szerelt tucatmodell, Google nélkül, de túl sok kamerával. Mintha kötelező lenne adott időegységenként bemutatni bármit. Akkor is, ha már tele a padlás.

Hirdetés