Huawei, Motorola és NSN megállapodás született

A Motorola tavaly júliusban nyújtott be keresetet a Huawei ellen üzleti titkok megsértésére hivatkozva, melyre a kínai gyártó idén januárban egy hasonló beadvánnyal reagált, hiszen az amerikai partner hálózati üzenetágának eladásával számos titka kerülhet a Nokia Siemens Networks kezébe. A Huawei és a Motorola legfrissebb sajtóközleménye szerint azonban a három cég végül egyezségre jutott, melynek záróakkordjaként a két perben álló cég visszavonja az egymás ellen benyújtott kereseteket. A megállapodás keretében egy meg nem nevezett összegért cserébe a Motorola átadhatja a Huweitől licencelt technológiákat a Nokia Siemens Networks számára, mely a felmerülő költségek miatt kisebb összeget fizet a Motorola hálózati részlegéért. A Motorola Solutions akvizícióját még vizsgálják a kínai felügyeleti szervek.

Hirdetés